Hankook: folytatódik a segítő program, idén is több száz önkéntes dolgozik a helyi közösségekért

Öcaline • 2018. május 6. 19:51 • Közösség 0 17

Idén immár hatodszorra hirdette meg a közösségi aktivitásokat támogató Dolgozói Önkéntes Programját a Hankook Tire Magyarország Kft. A cégcsoport a bevált recepten ne változtass elvet követi: idén is a helyi közösségek mindennapjait megkönnyítő kezdeményezéseket támogatnak – 14 településen összesen 36 programelem valósulhat meg, ebből 19 szeretett városunkban! Így váljon valóra minden álom–  tervtár a hajtás után!

A vállalat 2013-ban indította a programot környezetszépítő és közösségépítő céllal, idézi föl a Castellum.do műhelyéhez eljuttatott összegzés – a kezdetek kezdete óta az önkéntesek közel 12 ezer munkaórával számtalan helyi szervezetnek segítettek. Így váljon valóra minden álom–  tervtár a hajtás után!

Együtt? Működik!

A cégcsoport önkéntes munkavállalói többek között részt vettek óvodák és iskolák kül- és beltéri felújításában, játszótereket építettek, sportpályák öltözőjét modernizálták, valamint közterületeket parkosítottak. A Hankook nem csupán az önkéntes munkával, hanem anyagi hozzájárulással és a munka elvégzéséhez szükséges eszközök biztosításával is segíti a projektek megvalósulását. 

A Dolgozói Önkéntes Programnak köszönhetően a Hankook dolgozói bebizonyították, mennyire fontos nekik a helyi közösségek támogatása: a sorozat kezdetén 66 fő jelentkezett önkéntesnek, míg 2017-re ez a szám 200-ra nőtt – a tendencia jól mutatja a kezdeményezés belső közösségépítő erejét is.

Bevált recepten ne változtass!

A pályázat menete és stratégiája idén sem változott: azokról a településekről ajánlhattak a Hankook dolgozói projekt ötleteket, ahonnan a vállalat ingyenes buszjáratot biztosít dolgozói számára. Így Bács-Kiskun, Fejér, Tolna és Pest megye – Budapest kivételével – több mint 50 településéről érkeztek javaslatok. A pályázatok közül végül 36 felelt meg a kiírás feltételeinek – a tervek/álmok megvalósulását mintegy 14 millió forint értékben támogatja a Hankook. 

19 segítő kezdeményezés szeretett városunkat gyarapítja!

A Dolgozói Önkéntes Program keretében 2018-ban megvalósuló dunaújvárosi projektek – címszavakban:

Csoportszoba felújítása a Bóbita Óvodában

Nyílászárók cseréje a Liszt Ferenc kerti bölcsődében

A Móricz Zsigmond Általános Iskola mosdóinak felújítása

A Móricz Zsigmond Általános Iskola termeinek felújítása

A Százszorszép Tagóvoda mosdóinak és udvarának felújítása

A Széchenyi István Gimnázium közösségi tereinek felújítása

A Csiperke tagóvoda vízhálózatának és kültéri fajátékainak felújítása

Mosdók kialakítása a Zengő-Bongó Bölcsődében

Innováció a Dózsa György Általános Iskola 1.b osztályában

Árnyékolók kialakítása a Napsugár Tagóvodában

Osztályterem felújítása a Vasvári Pál Általános Iskolában

Padok telepítése a kutyaparkba

Csoportszoba felújítása a Bóbita Óvodában

A Móra Ferenc Általános Iskola székeinek felújítása

A Waldorf Általános Iskola vizesblokkjának felújítása

A Waldorf Óvoda közösségi tereinek felújítása

A Kincskereső Tagóvoda csoportszobájának felújítása

Csoportszobák felújítása a Hétszínvirág Bölcsődében

A Gárdonyi Géza Tagintézmény kerítésének javítása

Fontos tudnivaló, hogy a Dolgozói Önkéntes Program része a KÖSZ, Hankook – Közösségi Összefogás a Szebbért – kezdeményezésnek, amely a vállalat szerteágazó társadalmi felelősségvállalási aktivitásainak egyike. A gumiabroncsgyártó kiemelt helyi programmal, az egészséges életmódra és felelős mobilitásra ösztönző aktivitással, abroncsadományozással és oktatási intézmények támogatásával tesz a helyi és regionális közösségekért.

Példás segítségnyújtás - köszönet minden közreműködőnek!

(Archív fotók: Hankook)

 

 

 

 

≡ UGORJ A CÍMLAPRA!

 

○ ●  B E C S Ü L E T K A S S Z A

Kommentek