Ügyeleti anomáliák (2-3.): "... nem hiszem el, ha nem velem történik!"

Öcaline • 2017. január 26. 17:41 • Egészségőr 0 0

Bár a hivatalos vizsgálatok eredményeiről egyelőre nem tudunk beszámolni, újabb két elkeseredett szülő találta meg műhelyünket a hét végi orvosi ügyeleten tapasztalt visszásságokkal. Leveleiket érdemi változtatás nélkül, az érintett doktor neve kezdőbetűnek megadásával közöljük – egyúttal óvatosan kérdezünk: nem kéne végre tenni is valamit, mielőtt valami visszafordíthatatlan történik?

Két anyuka, három eset: a problémáról már szóltunk a hónap elején közölt összeállításunkban, sajnos érdemi előrelépésről a probléma felvetése óta nem érkezett jelzés, ugyanakkor újabb beszámolók landoltak a Castellum postaládájában – az alábbiakban érdemi változtatás nélkül közöljük Ágnes és Szilvia "élménybeszámolóit"

Szilvia – december 26., ünnepi ügyelet karácsonykor

Sosem gondoltam volna, hogy írnom kell a dunaújvárosi ügyelet miatt, hiszen három és fél éves kislányomat körülbelül háromszor vittem – és eddig minden alkalommal kedves doktornők voltak az ügyeleten. Sajnos a gyermekem karácsony előtt megfázott és természetesen háziorvoshoz vittem. Ellátta gyógyszerrel, ám ennek ellenére december 25-én belázasodott este. Kapott természetesen lázcsillapítót, le is vitte a lázát. Hozzátenném, kislányom nagyon ritkán lázas. Sajnos másnap, december 26-án dolgoznom kellett jönni, meghagytam apukának, hogy ha lázas lesz, és köhög a kicsi, akkor azonnal ügyelet, mert nála az már nem jelent jót. Így is történt így Apa a lázas gyerkőccel eltaxizott az ügyeletre. Eleve úgy fogadták köszönés helyett, hogy ugye tudják, holnap már van háziorvos. Mindegy. Az orvos megnézte torkát. Megnyomta a hasát, ám nem hallgatta meg a tüdejét –  és nem írt lázcsillapítón kívül semmit. Reggel vittem háziorvoshoz, időpontot kértem, mert olyan lázas volt a gyerkőc. Mint kiderült, hörghurutja van, és hólyagok a szájában, ami miatt se enni se inni nem tudott. Komoly gyógyszeres kezelést, antibiotikumot is kapott – és már olyan rosszul volt, hogy majdnem kórházban kötöttünk ki! Ezt az ellátást nyújtotta nekünk E. G. – és direkt nem írom a doktort, mert az ilyen ember nem az.

Ágnes 1. – január 7., szombat

Arra keltünk szombaton reggel, hogy a három éves bölcsődés lányomnak össze van ragadva a szeme a váladéktól, alig bírta kinyitni. Mondtam, hurrá, ez kötőhártya-gyulladás, irány az ügyelet, kérünk szemcseppet, ne legyen rosszabb, valamint az sem lenne baj, ha a kilenc hónapos hugi sem kapná el. Bementünk az ügyeletre, ketten voltak előttünk, leültünk. Mindkét előttünk kijövő azt mondta kifelé jövet, nahát ez egy b...ó. Mindegy, gondoltam, kell az a szemcsepp, így bementünk mi is. Az első probléma már ott kezdődött, hogy az éppen ügyeletben lévő dr. E. G. úr valószínűleg az illemtanórákról is hiányozhatott annak idején, ugyanis amikor bementünk és köszöntünk, csak ült a székében és nézett, nem viszonozta a köszönésünket. A nővér kérdezi a gyereket, hogy mi a baj, csak nem te is köhögsz? Mondtam, hogy nem, reggel úgy kelt, hogy össze volt ragadva a szeme, valószínűleg kötőhártya-gyulladás. Ekkor szólalt meg először a doktor úr, hogy akkor minek hoztam ide a gyereket. Mondtam, hogy szeretnék szemcseppet íratni a gyereknek. Ő nem irkál semmilyen receptet, menjek el a gyógyszertárba, ott majd adnak. Majd úgy, hogy a székből fel sem állt, a gyerek meg az ajtóba állt mellettem, odabökte, hogy ennek a gyereknek nincs is begyulladva a szeme. Megköszöntem a nem segítséget, és eljöttünk. Irány a gyógyszertár, ahol a gyógyszertáros hölgy vette a fáradtságot és ránézett a gyerek szemére, majd közölte, hogy igen, ez kötőhártya, de erre nem tud adni cseppet, mert ami kell az bizony vényköteles.
Ez volt az első döbbenetes esetünk – sajnos a második még durvább!

Ágnes 2. – január 22., vasárnap

Az újabb történet azzal kezdődött, hogy még 16-án reggelre mindkét gyermekem (a három éves és a kilenc hónapos is) beleesett a most zajló vírusjárványba. Mindkettőnél közel 40 fokos láz, nem ragozom. Aztán szerdán hajnalban arra keltem, hogy nekem is 40 fokos lázam van, de mivel a 2 gyerek is nagyon beteg volt, és nyilván ők a fontosabbak, na meg mert azt én is nagyon jól tudom, hogy vírusra nincs különösebb gyógymód a recept nélkül kapható forróitalokon és társaikon kívül, így hozattam magam ilyet és elkezdtem szedni. Az állapotom rosszabbodott, de péntek reggelre a három éves lányom annyira rosszul lett, hogy azonnal a kórházba kellett vinni a gyerekosztályra, és mivel annyira rosszul volt, hogy csak engem fogadott el maga mellett, így nekem betegen, egyre romló állapotban kellett ott maradnom vele. Befeküdtünk a kórházba. Már szombat este kezdtem érezni, hogy a betegség ráhúzódott a nyirokrendszeremre, illetve a fülemre, de sajnos a gyermekosztályon ellátni nem tudtak (ami egyébként az egész egészségügyi rendszernek a hibája és nem a gyermekosztályon dolgozóké). Aztán vasárnap délelőtt már annyira fájt a fülem, hogy szinte alig láttam a fájdalomtól, ekkor azt tanácsolták a kórházban, hogy menjek át az ügyeletre kérjek valami gyógyszert. 
Azzal kezdtem, hogy odatelefonáltam, elmondtam, hogy a három éves kislányommal itt fekszem a kórházban, de nagyon rosszul érzem magam, szeretnék átmenni, ha lehet soron kívül, mert nem szeretném a gyermekem egyedül hagyni az osztályon. Már erre azt a választ kaptam, hogy nincs egyedül a gyerek, mert a kórházban van személyzet; várjam ki a sorom, ha kell valami. Itt már erősen gondolkodtam, hogy egyáltalán átmenjek-e, de nagyon fájt, így átmentem. A váróban elmondtam a betegeknek, hogy a gyerekem egyedül van a kórházban, mindenki azt mondta, hogy menjek nyugodtan előre. Bementem, ezúttal dr. K. A. volt az ügyeletes orvos. Megkérdezte mi a gondom. Próbáltam elmondani, hogy már öt napja beteg vagyok, három napja bent fekszem a gyerekkel a kórházban, és – mire közbevágott a doktor úr, hogy ne azt mondjam, mi volt, hanem, hogy most minek jöttem. Mellesleg azt szerettem volna tudatni vele, hogy tudom, vírusfertőzésem van, de a recept nélkül kapható szereken már túl vagyok. Mondtam, hogy akkor most az a bajom, hogy nagyon fáj a mandulám és a fülem. Meghallgatta a hátam, majd mondta, hogy nyissam ki a számat (ami nem volt annyira egyszerű, mivel a betegségtől az orrom alatt és a felsőajkamon, tiszta herpesz vagyok) a torokvizsgálatból az lett, hogy eltörte a számban a fapálcikáját, ami végigvágta a nyelvem, majd az asztalhoz vágva közölte, hogy magának nem tudom megnézni a torkát, mert feszíti a nyelvét, mondom én nem feszítem, maximum be lehet duzzadva az is. Mindegy,  ő nem küzd tovább, mondta – én meg komolyan úgy éreztem, hogy nem hiszem el, ha nem velem történik!
Ezzel a vizsgálat ugyanis be volt fejezve, a fülem, amivel odamentem, meg sem nézte, majd közölte, hogy menjek el a gyógyszertárba, és vegyek torokfertőtlenítőt. Mondtam, hogy ezeken már túl vagyok, köszönöm, de nem a torkom fáj – ezt már meg se hallotta. A végén még odanyögte, hogy az orrával csinálhatna valamit, mondtam, hogy vettem a gyógyszertárba kenőcsöt. Az nem fogja meggyógyítani, menjek el a háziorvoshoz, de mondom, a kórházban fekszem a gyerekkel! Erre közölte, hogy ő nem sürgősségi ellátó, nem irkál recepteket, küldjem be a következőt. Se egy erősebb fájdalomcsillapítót, semmit nem adott a zöld diónyi nagyságúra dagadt mandulámra, ami egyébként akkora, hogy szabad szemmel is látni. A történet slusszpoénja még az, hogy az ellátásról szóló papíromra az van írva, hogy három napja vagyok beteg (öt helyett) és hogy folyik az orrom. Én ilyet nem mondtam, én a fülemmel, mandulámmal mentem oda, ami viszont nincs a papíron, mondjuk, meg se nézte.
A történet természetesen a háziorvosnál folytatódott, ő simán megnézte a torkom, megállapította, hogy csúnya mandulagyulladásom van, antibiotikumot kaptam. És még az is fontos elem, hogy előző estére olyan rosszul lettem, hogy el kellett jönnöm a kórházból a kislányom mellől – az apukámnak kellett befeküdni a gyerekhez!

Itt tartunk most – és már tényleg kíváncsian várjuk, hová fut ki az ügyeleti anomáliák egyre riasztóbb és egyre szomorúbb története. 

(Címlap- és belső oldali képünk ezúttal is illusztráció!)

 

---------------------------------------------------

 Öcaline a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

Kommentek