Hatalmas az érdeklődés az új lakhatási támogatások iránt

Öcaline • 2025. február 6. 17:45 • Gazdaság 0 0

Számos változást hozott a lakhatási támogatások terén az új év, és a munkavállalók máris jelentős érdeklődést mutatnak az új lehetőségek iránt. A január 1-jén bevezetett, a munkáltató által nyújtható lakhatási támogatási forma különösen kedvező feltételeket kínál azok számára, akik bérlakásban élnek vagy lakáshitellel rendelkeznek. Elemzés.

Nem maradt el a várt érdeklődés az új év beköszöntével  – de miért is olyan népszerű a munkáltatótól igényelhető, legfeljebb havi 150 ezer forintos támogatás? A Creditline összegyűjtötte az új támogatási forma előnyeit. 

Rugalmas támogatási forma

Az egyik legfontosabb változás, hogy a munkáltató által biztosított, havi 150 ezer forintos támogatás adóterhei a kafetériarendszerhez hasonlóan kedvezőek. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók viszonylag alacsony adózási kötelezettség mellett vehetik igénybe a juttatást. Az összeg közvetlenül az albérlet tulajdonosához kerülhet, vagy akár a munkavállaló is megkaphatja. Emellett azok is profitálhatnak belőle, akik lakáshitel törlesztéséhez szeretnék felhasználni, hiszen ebben az esetben a bankhoz kerül a támogatás, amely nem haladhatja meg a havi törlesztőrészlet összegét.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatása szerint január 1-jétől a munkáltatók évente legfeljebb 1,8 millió forinttal támogathatják a 35 év alatti munkavállalóik lakhatását. A főszabály szerint ez az összeg felhasználható lakásbérleti díjra vagy lakáscélú hitel törlesztésére, ezzel is enyhítve az érintett dolgozók lakhatási terheit.

Mit kell tenni munkavállalói oldalról?

A munkavállalónak csupán annyi teendője van, hogy a támogatás igénybevételéhez bemutassa munkáltatójának a lakásbérleti vagy hitelszerződését. Habár a támogatás kedvezményesen adható maximális összege évi 1,8 millió forint, amennyiben a dolgozó nem tölti az egész évet a cégnél, akkor ezt az összeget csak a munkaviszonyban töltött napok arányában kaphatja meg.
Lehetőség van ennél nagyobb támogatás nyújtására is, azonban a keretösszeget meghaladó rész már adóköteles, és úgynevezett egyes meghatározott juttatásként kell kezelni. Amikor a munkavállaló betölti a 35. életévét, a támogatási összeg csak azokra a hónapokra jár, amikor még nem érte el ezt a kort, utoljára pedig a születésnapja hónapjában vehető igénybe.

A NAV arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkavállalónak érdemes figyelemmel kísérni a kapott támogatás összegét. Ha ugyanis több támogatást kapott, mint amennyit ténylegesen lakásbérleti díjra vagy hiteltörlesztésre fordított, akkor az éves személyi jövedelemadó-bevallásában ezt korrigálni kell. Ebben az esetben az eltérés 50 százalékát különbözeti bírságként meg kell fizetnie, valamint az összeget szja-köteles jövedelemként kell kezelni.

Nagy érdeklődés övezi az új lakhatási támogatást

Az új lakhatási támogatás nemcsak a vállalati szférában robbant nagyot, hanem a bérleti lakáspiacon is. Méghozzá azért, mert a fiatalabb generáció jelentős része még bérli az otthonát. Szakértői vélemények szerint ennek következtében várhatóan növekedni fog a kereslet a bérleti piacon.
A nagyobb vállalatok esetében a támogatás bevezetése alapos előkészítést igényel, hiszen akár sok száz munkavállalóval is egyeztetni kell a lehetőségekről. Jelenleg a cégek zöménél még csak számítások folynak arra vonatkozóan, hogy pontosan mekkora összegben tudják biztosítani ezt a juttatást alkalmazottaik számára.

(Forrás: Creditline.hu; a kép illusztráció)

 

Kommentek