Már online is megalapíthatod a cégedet!

Öcaline • 2023. március 20. 15:02 • PR, marketing, hirdetés 0 0

Sokunknak álma egy saját vállalkozás, ám gyakran előfordul, hogy az adminisztrációval, illetve alapítással kapcsolatos feladatok miatt elhúzódik az elindulás. (X)

Pedig egyes esetekben a jó időzítésen bizony akár a cég sikere is múlhat.

Alapíts vállalkozást elektronikusan!

A kft. alapítás akár online is megvalósulhat, hiszen az eKRS online jogi platform megbízható kereteket kínál ehhez. A cégalapítás megvalósulhat 1 vagy több taggal, illetve részvényessel, valamint 1 vagy több ügyvezetővel, vezérigazgatóval vagy igazgatósággal is. 

Lehetőség van a vállalkozás megalapítására felügyelőbizottsággal, könyvvizsgálóval, továbbá elővásárlási jog rögzítésével. Minden esetben a törvényi szabályoknak megfelelő cégforma létrehozása történik, a cégnév ellenőrzésével, bármikor letölthető, elérhető iratokkal, előre ismert és rendkívül kedvező áron. Az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően akár személyes jelenlét nélkül.

A cégügyeken belül további szolgáltatások is elérhetőek

Az eKRS jogi ügyintéző rendszerben többféle címszó alatt találjuk meg a rendezhető jogi ügyleteket. Ilyenek a cégügyek, a cégoptimalizálás, a cégmentő csomag, az ingatlanügyletek, az adatvédelem, a home office szabályozások, a munkaügyek, a követeléskezelés, valamint a magánszemélyi rendelkezések.

A cégügyeken belül van lehetőségünk cégalapításra, de emellett a cégváltozások bejegyzése, az üzletrészek adásvétele, a részvények átruházása, valamint a végelszámolás is rendezhető a felületen és a menüponton keresztül.

Miért bízhatunk meg az eKRS-ben?

Az online ügyintézés egyre kevésbé idegen az emberek számára, miközben amúgy is idő- és energiahiányban szenvedünk, ami eleve arra sarkall bennünket, hogy azokat az opciókat válasszuk, amelyek a lehető leggyorsabbak és legrugalmasabbak. Ennek az igénynek a kiszolgálására született meg az eKRS, ami nem más, mint a KRS Ügyvédi Iroda online szolgáltatása, ami mind meglévő, mind leendő ügyfelei számára elérhető.

A szakmai hátteret ők biztosítják, s nekik köszönhető, hogy az itt megvalósuló jogi ügyletek teljes mértékben megfelelnek a legfrissebb jogszabályoknak, valamint törvényi rendelkezéseknek.

Milyen előnyökkel jár az eKRS használata?

Egy gyors regisztrációt követően máris igénybe vehetjük a rendszeren keresztül elérhető szolgáltatásokat. Az automatizált folyamatoknak köszönhetően ezek mindegyike kedvező áron érhető el, amelyet még az ügymenet elkezdése előtt megismernek az ügyfelek. Rejtett költségekre nem kell számítani.

A regisztráción keresztül minden itt létrejött dokumentum, szerződés és okirat a későbbiek során is elérhető marad, ezért biztosak lehetünk abban, hogy egy fontos irat sem fog elveszni vagy elkeveredni az évek során.

Amennyiben nem igényel az ügyünk egyéni tanácsadást, akár a teljes folyamatot intézhetjük elektronikusan, amellyel sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat.