Sok edény, kis konyha – hogyan tartsunk rendet?

Öcaline • 2019. október 10. 09:54 • PR, marketing, hirdetés 0 0

Bár az "álomkonyha" a többség számára egy hatalmas, szellős, világos helyiség, a valóságban azonban a legtöbbünknek sajnos ennél sokkal kevesebbel kell beérnie.

Különösen igaz ez az alapvetően is kicsi alapterületű lakásokra, ahol gyakran még külön helyiség sincs, csupán egy kis konyhasziget az egyik sarokban. Persze itt is meg lehet oldani a sütés-főzést, a rendszerezett tárolás azonban már nem kis kihívás, főleg akkor, ha szeretnénk elkerülni a zsúfoltságból adódó káoszt. 

Kevés edény, azonos termékcsaládból

Mivel a kicsi lakásokban általában csak 1-2 fő él, nem pedig egy népes család, így voltaképpen nincs is szükség sok edényre. Lábasból, fazékból, serpenyőből is elegendő egy kisebb és egy nagyobb méretű. Ezeket célszerű ugyanabból a termékcsaládból kiválasztani, hiszen már ezzel is leegyszerűsítjük a tárolást.

A finnshop.hu-n kapható Fiskars Functional Form edények például könnyedén egymásba illeszthetőek, ezáltal roppant helytakarékosan tárolhatóak. Így akár egyetlen polcon is elfér az összes főzőedényünk, és több hely marad az egyéb holmiknak. 

Ám nemcsak emiatt célszerű a finn gyártó termékeit választani: a rozsdamentes acélból készült edények gyorsan felmelegednek, egyenletesen tartják a hőt, a bakelit fülek viszont nem forrósodnak át, így az edényt kesztyű nélkül is könnyen meg lehet fogni. A lábasokhoz praktikus üvegfedő is jár, ami a szilikon szélek segítségével tökéletesen illeszkedik. 

Állítva tárolás

Nagy hiba, ha a konyhaszekrényeknek és polcoknak csak a szélességét használjuk ki, a magasságát nem. Hiszen ha mondjuk 6-7 tányérunk van összesen, és ezeket egymáson fektetve tároljuk, akkor relatíve nagy helyet foglalnak el a szekrényben, de mivel a tányérhalom maga alacsony, ezért felette sok értékes hely marad üresen. 

A jobb helykihasználás érdekében vásároljunk szekrénybe helyezhető, álló tányértartót, amivel függőleges helyzetben tárolhatjuk a tányérokat. A nagy átmérőjű lapostányérok esetében ezzel különösen sok hely takarítható meg.

Hasonlóképp érdemes eljárni a fedőkkel is: ne a lábasokon vagy serpenyőkön tartsuk őket, hanem szintén szerezzünk be egy álló tartót, amivel szorosan egymás mellé pakolhatjuk őket. Léteznek olyan változatok, amiket falra vagy szekrényajtóra lehet rögzíteni, így például ügyesen kihasználhatjuk a mosogató alatti szekrény belsejét is. 

Válogassuk ki, és pakoljuk el a ritkán használt holmikat!

Minden konyhában akadnak olyan eszközök, melyeket csak néha fogunk munkára: ilyenek például a mézeskalács kiszúrására alkalmas formák, a fagylaltkészítő gép, a gyümölcscentrifuga vagy a muffinsütő.

Ha nem akarjuk kiselejtezni őket, akkor csomagoljuk el egy nagyobb dobozba, és pakoljuk el oda, ahol nincs útban, például a beépített szekrény legfelső polcára vagy az ágyneműtartóba! Így szükség esetén könnyen elővehetjük, de mégsem foglalják el a helyet a mindennapos használatban lévő konyhai eszközök elől. 

A felszabadult helyet pedig használjuk ki arra, hogy ez utóbbiakat rendszerezetten, átláthatóan tároljuk.