Egy dunaújvárosi jogász a Helsinki Bizottság menekültügyi szakértőjeként látja nap mint nap, mennyire nagy a baj

Dávid • 2017. június 30. 10:44 • Közélet 0 0

Van baj, nagy a baj – a menekültválság európai, kivált magyar problémakezelésével éppúgy, mint a fejekben. Dr. Nagy Viktor hűséges olvasónk, jelenleg főállásban a Diakonie osztrák segélyszervezet jogászaként dolgozik, de időnként a Helsinki Bizottság menekültügyi szakértőjeként is tevékenykedik. Lapunknak bennfentesként a magyar közéletet, mi több, az emberi viszonyokat alapjaiban felforgató ügyről, a menekültkérdésről osztja meg eddigi tapasztalatait. Éles bírálatok a Castellumon. 

 

Borzalmasan keveset tudunk a migrációról, pedig fontos téma. Bár az Európai Unió egyik legsúlyosabb, ha nem a legjelentősebb kihívásáról beszélünk, az ezzel összefüggő magyar diskurzus ennek ellenére durván lesarkított, esetenként végtelenül lebutított. Az okok és okozatok dzsungelében egyfelől bonyolult tényezők, másrészt számunkra elképzelhetetlen emberi tragédiák és kegyetlen háborús pusztítások állnak.

 

A párbeszéd, a megértés, a szolidaritás hiánya 

Sokan sokféleképpen magyarázzák, hogyan süllyedhetett le soha nem látott mélységekbe a menekültkérdéssel kapcsolatos hazai diskurzus minősége, majd – ennek szövődményeként – hogyan történhetett meg, hogy a témával összefüggő véleményeink és álláspontjaink hangoztatásával családi és baráti köreink, in concreto: emberi kapcsolataink tönkretételének sokaságával fizettünk. 

A magyar társadalom többségére jellemző alulinformáltság, tájékozatlanság, a komplexebb társadalmi ügyek iránti fogékonyság eltűnése, a kritikai gondolkodáshoz szükséges kompetenciák hiánya mind-mind olyan tényezők, amelyek tökéletesen megágyaznak a szisztematikusan felépített, destruktív, ha úgy tetszik, populista és szélsőséges politikai interpretációknak. Ugyanakkor nem pusztán a magyar politikai elit (benne valamennyi ellenzéki haderő) hatalmi törekvéseiből és/vagy tehetetlenségéből fakad mindez. 

 

A hazai sajtó későn és rosszul reflektált 

Uj Péter, az index.hu egykori, a 444.hu jelenlegi alapító főszerkesztője egy előadásában elismerte, a hazai újságíró-társadalom, köztük saját stábja sem a legszerencsésebb módon közelítette meg a problémát a kezdetekkor. Az ország egyik legbefolyásosabb médiaszemélyisége azzal indokolta ezt, hogy a magyar újságírók megfelelő információk hiányában viszonylag későn, már csak a kormánypártok egyoldalú és kritikán aluli színvonalat képviselő megnyilatkozásaira reflektáltak, semmint interpretatív szellemben, értően és kellőképpen tájékoztatták a szélesebb nyilvánosságot a meghatározó témáról. (A kezdeti ballépéseket persze idővel megkísérelte korrigálni a független sajtó: Földes András az Index újságírójaként és a téma szakértőjeként például elég sok tett annak érdekében, hogy összefüggéseiben és mélyebben lássuk a migrációs folyamatokat.)

 

Még a legerősebb európai országot is megrázta 

Zűrzavart azonban nem csak kis hazánkban idézett elő a menekültáradat. A legkülönfélébb világszerte ismert és elismert kutatások igazolják rendre, hogy a skandináv modell alapján működő társadalmak a világ legsikeresebbjei. Nem csoda hát, hogy ebből fakadóan nem csak a nekünk, magyaroknak, de például a szíriai menekültek számára is vonzó célpont a skandináv régió. Hiába kér a legtöbb ember menedékjogot Németországban, számuk az összlakossághoz viszonyítva jóval szerényebb, mint Svédországban. Ráadásul a menekültválság valóban kihatással bírt a svédek életére; egyfajta politikai krízishelyzet alakult ki. Ám még ennek dacára is Földes András írásait elolvasva bátran levonhatjuk a következtetést: van mit tanulnunk a svédektől. 

 

Ellenségkonstruálás helyett hatékony integráció    

A svédektől azért is érdemes tanulnunk, mert náluk például kiemelt hangsúlyt fektetnek a menekültek átfogó, érdemi és hatékony integrációjára. A sikeres beilleszkedés tényleges előmozdítása ugyanis kulcsfontosságú – és végső soron minden félnek közös érdeke. Az integráció nem drasztikus identitáscserét jelent, sokkal inkább a legalapvetőbb értékek, szokások, jogok és kötelezettségek, valamint lehetőségek megismerését és elsajátítását. Mindez nem kevés erőforrást, szaktudást, valamint – egyáltalán nem utolsósorban – pénzt igényel, de hosszabb távon minden egyes befektetett forint/euro/korona, pláne idő és energia hatványozottan megtérül. 

 

Reguláris, irreguláris migráció

Felhúzhatunk akármilyen magas kerítést a határra, üzenhetünk akármekkora plakátokon magyar nyelven a hazájuk nyelve mellett legjobb esetben is legfeljebb angolul beszélő menekülteknek, még nem oldjuk meg az EU-t érintő menekültproblémát. A migráció két típusának, a regulárisnak és az irregulárisnak is van ugyanis egy közös vonása: a menekültek és/vagy a migrálók sohasem jó kedvükből, kalandvágyból, hanem mindig valami konkrét okból kifolyólag, ha tetszik, nyomás, nemritkán drasztikus nyomás (terrorfenyegetettség, háború) miatt hagyják hátra szülőhazájukat. Lássuk sorban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. A reguláris (~legális) migránsok – akik egyébként nem minősülnek menekülteknek – általában a kedvezőtlen és kilátástalan gazdasági körülmények miatt dobbantanak otthonról. Jellemzően szaktudásuk nincsen kellőképpen megfizetve, munkahelyükön nincsenek megfelelően megbecsülve, munkakörnyezetük negatívan hat teljesítőképességükre. És amikor betelik az a bizonyos pohár, összecsomagolnak, repülőre pattannak, végül egy idegen kultúrát és szokások tömkelegét előbb megismerve, majd elsajátítva sikeresen beilleszkednek az adott társadalmi közegbe – biztosítva ezzel nem csupán megélhetésük alapját képző munkahelyüket, de társadalmi elfogadottságukat és nagy küzdelmek árán megteremtett magasabb életszínvonalukat is.
 
 
2.  A reguláris migránsokkal szemben az irreguláris (~illegális, a szükséges
okmányokkal és egyéb dokumentumokkal nem rendelkező) migránsok, vagyis a menekültek nem jól felfogott érdekből, a jobb életszínvonal elérésének céljából hagyják el saját hazájukat, hanem kényszerből. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egészen egyszerűen: a puszta túlélésük a tét. 

 

Az irreguláris menekültáradat forrása jellemzően azokban az országokban fakad, amelyekben mindennapos a pusztítás, a rombolás – a térséget meghatározó konfliktus nem enyhül, inkább eszkalálódik, ahol a hétköznapi emberek beszélgetése nem arról szól, ki mennyire keres rosszul vagy dolgozik rossz körülmények között, hanem a kinek a kije és milyen szituációkban veszítette életét egy véres lerohanás következményeként. 

 

Semmi sincs következmények nélkül 

A fenti ismeretek fényében a napnál is világosabb: ha a magyar politikai elit érdemben is mérsékelni szeretné a menekültválságot, először nem Brüsszelt célszerű megállítania, hanem az irreguláris migrációt kiváltó okokat érdemes csillapítania. Mégpedig az EU tagországaival együtt, közösen, összehangoltan. Egyre inkább teret nyer magának az a kritikai attitűd is, miszerint az, hogy a fejletlen és/vagy fejlődő térségekben az élet maga a pokol, jórészt a fejlett és/vagy fejlettebb országok sara. Így aztán többek között az Európai Unió nem csupán elszenvedője, áldozata a menekültválságnak, hanem közvetett módon okozója is. 

 

A szolidaritás nem "migránssimogatás"

Tetszik vagy sem, amikor a társadalomtudományok területén mozgolódó politológusok, szociológusok, újságírók és társadalomtudósok vagy éppen csak a szociális kérdésekben érzékenyebb polgártársaink véleménye a kérdés kapcsán picit eltér a kormánypártokétól, még nem feltétlenül válnak "migránssimogatóvá". A probléma megoldása a probléma felismerésével kezdődik – és még véletlenül sem annak gerjesztésével. 

 

Idegenek a kertek alatt

Ugyanakkor az is igaz, az idegentől, a mástól való félelmünk nem alaptalan – tulajdonképpen génjeinkbe van kódolva. Az idegenellenesség tehát nem új keletű elem sem nálunk, sem másutt. Ám a legalapvetőbb emberi gyengeségekre és zsigeri ösztönökre hatni nem más, mint a közérdeket és a közjót elegánsan lesöpörve az asztalról a legelvtelenebb módon manipulálni az emberek széles tömegét saját, önös céljaink elérése érdekében. (A helyzetet súlyosbítja, ha – ne kertelünk, itt és most – mindezt ráadásul a köz tájékoztatása jegyében, közpénzből művelik.) 

 

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tudományos folyóiratában, a Hadtudományi Szemlében Gondolatok az idegenellenesség-kutatásról egy hadtudományi doktorandusz szemszögéből című, 2010-ben publikált értekezésből emelem át az alábbi tanulságos következtetéseket: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Mint ahogy a Magyarországon folytatott kutatások esetében, a Visegrádi Országoknál is érdemes megvizsgálnunk az idegenellenesség társadalmi bázisát:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • az iskolai végzettség emelkedésével csökken a nyíltan idegenellenesek és nő az idegenbarátok aránya, elsősorban Lengyelországban és Magyarországon. A mérlegelők átlagon felüli arányban jelennek meg az általános iskolát végzettek körében Csehországban és Szlovákiában, míg a lengyel és a magyar válaszadók esetében az érettségivelrendelkezők körében;

 

  • főleg Magyarországon és Szlovákiában a 60 év felettiek az átlagosnál nagyobb arányban idegenellenesek. Erre utaló jeleket — gyengébben ugyan — a másik két országban is találtak. Szlovákiában és Csehországban a fiatalok ezzel szemben felülreprezentáltak a mérlegelők között;

 

  • a településméret növekedésével emelkedik az idegenbarátok és csökken az idegenellenesek aránya;

 

  • a lengyel férfiak körében kétszer annyi befogadót találunk (19%), mint a nők körében (10%).” – áll Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem idézett tudományos folyóiratában. 

 

Nagy Viktor: klikkesedés után egyenes út a Helsinkihez 

Témánk bevallottan terjedelmes, de talán nem haszontalan felvezetését követően Nagy Viktor dunaújvárosi jogászra, a Diakonie osztrák segélyszervezet munkatársára, emellett a Helsinki Bizottság menekültügyi szakértőjére irányul a reflektorfény. Nagy Viktor neve hűséges követőink számára már nem ismeretlen, nem először fejti ki véleményét ugyanis hasábjainkon. Munkája révén ugyan talán jogosan vádolhatjuk némi elfogultsággal az irreguláris migrálókkal kapcsolatban, de alapjaiban hibás elgondolás lenne automatikusan a legvadabb ellenzéki értelmiségiek táborába sorolni őt: jó néhány évvel ezelőtt Nagy Viktort maga a Dunaújvárosi Tankerület akkori alapembere kereste meg jogi referens állásajánlatával abból a célból, hogy – sarkítottan fogalmazva – jogász minőségében segítse a kormány oktatáspolitikai paradigmaváltását helyben. Az ott eltöltött 2 év alatt minden bizonnyal sokat tanult. Például azt, hogy azért mindennek van határa – és nem pusztán jogi értelemben. 

 

 

Nagy Viktor: "Nem az a kérdés, a kerítés jó-e vagy rossz, hanem az, milyen célt szolgál" 

Egy szó mint száz: a menekültválság hátterét közülünk senki sem ismeri jobban, mint személyes érintettség okán a kormányzat bürokratikus intézményeinek hétköznapi működésére is tökéletesen rálátó jogász olvasónk. Éppen ezért innentől át is adnánk neki a szót – Nagy Viktor konkrét tapasztalatai, élményei következnek a folytatásban megszakítás és közbevetés nélkül – íme! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Érdemes talán a legelején nyomban tisztázni, ki számít egyáltalán menekültnek a jog nyelvén. A genfi egyezmény nyomán az a személy, aki faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, netán politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme okán az állampolgársága szerinti országán kívül tartózkodik, és nem tudja vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja származási országának védelmét igénybe venni. Származási országukat tekintve a német migrációs hivatal jelentése alapján: Szíria, Irak, Irán, Afganisztán és Szomália. 
Tévedés azt gondolni, hogy a menedékkérők többsége nem a szomszédos országokban szeretne új életet kezdeni. Kevesen tudják, de a világ legnagyobb menekülttábora például a kenyai Dadaabban van. Itt közel 300 ezer fő talált menedékre, akik jellemzően Szomáliából és egyéb más környező országokból menekültek. Törökország körülbelül 3 millió(!) menedékkérő elszállásáról gondoskodik. (Ebből mintegy 2 és fél millióan szír állampolgárok.) 
Azt már tényleg csak halkan jegyzem meg, hazánkban jelenleg nagyjából 400 menedékkérő van, és számuk folyamatosan csökken. Közismert tény, Magyarország nem célország, csupán tranzitország – magyarul: közülük senki sem akarja a magyarok munkáját elvenni. Merthogy a menekültek is érthető módon az EU vonzó és magasan fejlett országait jelölik meg végállomásként. Így tehát a skandináv jóléti államok mellett Németország, Franciaország, Ausztria a cél. Határozott véleményem, hogy Magyarország már csak azért sem szerepel a listájukon, mert könnyű belátni: szívesebben tartózkodnak ők is például a nálunk a szolidaritás tekintetében és a menekültek integrációjában jóval gyakorlottabb Svédországban, ahol komfortos, méltányos körülmények között élhetnek, de az sem meglepő, hogy a minőségi ellátást biztosító osztrák, illetve német ellátóközpontokat választanak – a hazai viszonyokat általánosságban jól leíró – körmendi, télen fűtetlen sátrak helyett. 
A menekültek integrációja kétségtelenül szükséges, kell, kötelező, a magyar kormányzat ennek ellenére 2016 júniusában annullálta a menekülteknek járó beilleszkedési támogatást. Kevesen tudják, de ami forrás az Európai Uniótól érkezik e célból, a magyar kormány a Határvadászok néven ismert programjára fordítja! Még egyszer: az Európai Unió financiálisan is támogatja a menekültek magyarországi integrációját, ám ezt a pénzt a magyar kormány nem erre, hanem a határvadászok anyagi szükségleteire költi. A sok esetben angolul sem megfelelő szinten beszélő határvadászok pedig, könnyű belátni, szakképzettség híján nem túl nagy sikerrel hozza közelebb a menekülni kényszerülőkhöz az európai normákat, szokásokat, elvárásokat. (Ezért is különösen örülök annak, hogy a Castellum tudatosan elhatárolódtok a rendőrség határvadász rekrutációs tartalmaitól.) 
Ja, és ha már határvédelem és rendőrök. A rendőri bántalmazásokról szóló híradások tények, valósak. 2015 márciusa és 2016 szeptembere között 44 ilyen jellegű bejelentést jegyeztünk. Egy jogerős ítéletből például kitetszik – idézem: "szolgálatteljesítés közben jobb térdével arcon rúgott egy menekültet". Ezzel együtt irtózom attól a szintén sommás, túlságosan általánosító és ebből eredően velejéig hamis vélekedéstől, miszerint a magyar rendőrök brutálisan bánnak a menekültekkel – sohasem magát a szervezetet, hanem az egyes emberek felelősségét érdemes vizsgálni. A magyar rendőrség kollektívája elég jelentős méretű, ebből fakadóan természetesen vannak a szervezetben empatikus, nyitott, emberséges egyenruhások éppúgy, mint kevésbé emberséges társaik.
Sokan kérik ki véleményem még a déli határvonalra épített kerítésről is. A magyar kerítés nem egyedi: a törökök 500 kilométeres falat húztak fel a Szíriával közös határra. Nem az a kérdés, hogy a magyar kerítés jó-e vagy rossz, hanem az, mi vele a cél. Eddigi tapasztalataimra alapozva élek a gyanúperrel, a magyar kerítés nem a hatékonyabb, szervezettebb befogadás céljából létesült, hanem a menedékkérők bejutásának megnehezítését szolgálja – és ez lényeges különbség. Míg előbbi támogatandó, utóbbi már a legkevésbé sem. 
Ám ezen kívül van még egy elem, ami legalább ugyanennyire kifogásolható, nevezetesen az Üldözött Keresztények Államtitkársága. Egyfelől egy muszlim menedékkérő és egy keresztény menedékkérő között különbséget tenni; alapjogi nonszensz. De a valóságban – szemben a kormánypropaganda hangzatos lózungjaival – nem is tesznek. Ahelyett ugyanis, hogy a magyar kormány (egyébként általam elítélendő módon) kiemelten kezelte volna a keresztény menedékkérő ügyfeleim problémáit, télen fűtetlen, sötét sátrakba zárta őket a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola udvarán. 
Összegezve: a kerítés ötlete nem ördögtől való, feltéve, ha az a hatékonyabb, szervezettebb befogást szolgálja a valóságban is. Az Európai Unió tagországainak együttes menekültpolitikája már formálódóban, ám ennek a gyakorlatba történő átültetése időigényes. Ami viszont a legelső perctől kezdve nagyon fontos lett volna, az a menekültek a nyugati társadalomban való hatékony és érdemi integrációja. A magyarok erre az EU-s forrást kapnak, a menekültekhez mégsem a nyugat eszméjét és értékeit, kultúráját viszik közelebb, hanem a magyar – sok esetben sajnos angolul is alig beszélő – határvadászokat. Menedékkérő ügyfeleim dolgát megnehezítik, ellehetetlenítik, nem mellesleg embertelen körülmények között szállásolják, míg ezzel párhuzamosan a magyar emberekben az idegengyűlöletet erősítik. Mindent összevetve: sok mindent csinál a magyar kormány, de azt, hogy a menekültválságot valóban érdemben mérsékelné saját erejéhez mérten, még a legnagyobb jó indulattal sem mondhatnám. 
És ennek nagyon komoly következményei lesznek, lehetnek. Elképzelhető, hogy nem ma vagy holnap, de egyszer egészen bizonyosan!
 

Követlek a Facebookon | Küldök e-mailt | Olvasok még!
 

Szia, tudsz segíteni?

Szeretnénk minél többször minél karcosabb cikkeket írni, ám pénz nélkül nem megy. Ahhoz, hogy a város egyetlen pártfüggetlen, merészen kritikus hírportálja tovább borzolja a hatalmasságok kedélyeit, a közreműködésed immáron nélkülözhetetlen! Minden hónapban legalább 200-300 ezer forintot kellene előteremtenünk a közösség erejére támaszkodva a Castellum garantált működése érdekében. Segítesz?

+ Számlatulajdonos: Tóth Dávid
+ 
Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
+ 
IBAN számlaszám: HU58 1040 2568 8675 5482 8272 1003
+ 
Közlemény: Castellum.do

+ Támogatás mértéke: csak annyit utalj, amennyit megengedhetsz magadnak 
+ Támogatás ütemezése: optimális esetben havi jelleggel, folytonosan 

Nem kell aggódnod, műhelyünket pénzzel segítő olvasóink kilétét ugyanis eszünk ágában sincs felfedni! A transzparencia jegyében csupán csak annyit közlünk rendre errefelé, hogy egy adott hónapban hányan és mennyi támogatással biztosították működésünket.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek