Szemét-ügy: amikor éppen nem a szolgáltatóval van a baj
Hanem velünk, városlakókkal. Merthogy néhányan közülünk nagyon jó mókának tartják, ha egy-egy hulladékgyűjtőt felboríthatnak. Csak úgy, piásan, lázadozva, erőfitogtatva.
A jelenség egyáltalán nem új, emlékeim szerint még a DO/post.factory-s időszakomban is beszámoltam hasonló jellegű randalírozásról. Az pedig még jóval a hírhedt önkormányzati akvizíció, s a sok-sok kényes tartalmat tároló blogfelület annullálása előtt volt 2013 nyarán vagy őszén a Technikum városrészben.
Ráadásul mintha Öcaline is karcolt volna valami hasonló akcióról nem is olyan régen.
Vivien mindazon túl, hogy a Vészhelyzet Dunaújváros (VéD) aktív és lelkes tagja, s híroldalunk hűséges olvasója, történetesen az Ady Endre utca egyik lakója, aki mostanában furcsa jelenségre figyelt fel környezetében. Mégpedig arra, hogy a környék szemetesei valamilyen oknál fogva mindig elmozdulnak a helyükről. Ezzel párhuzamosan pedig a benne lévő dolgok is rendszerint kiborulnak.
Olvasónk dokumentálta is az egyik esetet – mutatom:
Vivien elmondta, az utóbbi egy hónapban tapasztalt ilyesmit, előtte mindez nem igazán volt jellemző közvetlen lakókörnyezetében. Előbb látott képes lenyomatán jól kivehető kuka immár harmadik alkalommal döntött úgy, vándorol egyet kijelölt helyéről.
S ezt minden bizonnyal késő esténként teszi, merthogy:
- Társasházunkban él egy bácsi, aki rendszerint az épület falain kívül pöfékel. Napközben, késő éjszaka és hajnalban is füstölög. Aznap éppen éjfél körül ment cigizni a társasház elé, s akkor még semmi kivetnivalót nem tapasztalt elmondása szerint. Pár órával később, hajnali 3 órakor azonban már neki is feltűnt a rendbontás. Ebből jól kikövetkeztethető, hogy valamikor éjfél és hajnali 3 között akciózhattak az elkövetők. Ám senkit nem láttunk és semmit nem hallottunk. - meséli Vivien.
A jól megrendbontott hulladékgyűjtőből rengeteg lelhető fel városszerte, s tudjuk: úgy röghöz vannak kötve, mint az államilag támogatott továbbtanulók. Ám mégis akadnak olyan – vélhetően alkoholos kedvcsinálók befolyásoltsága alatt álló, vaduló és lázadozó, netán aluliskolázott- példányok, akik késztetést éreznek aziránt, hogy felszabadítsák köztéri szemeteseinket fogságából, s pláne megszabadítsák annak tartalmától.
A tettet persze nem magyarázza, még csak nem is enyhíti az a tényező, amiből kiindulva viszont álszentség lenne rácsodálkozni a fentebb taglaltakra. Ugyanis mit várunk el a városlakóktól, a bulizó fiataloktól vagy éppen bárki mástól akkor, ha a szervezett szemétszállításért alaposan megfizetett kompánia szakmunkásai még a fenti eset elkövetőjénél/elkövetőinél is nagyobb szemetet hagynak maguk, pardon: munkájuk után? Na, ugye.
![]()
Nincs mese: létünk a tét!
A város egyetlen pártfüggetlen, ám rendkívül kritikus, néha nagyon szórakoztató, ugyanakkor merészen pikírt híroldalának működése most tőled is függ. Minden forint számít! A támogatás technikai hátterét az Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány biztosítja számunkra. A
10918001-00000063-65250016
számlaszám UniCredit-es, a megjegyzés rovatba ajánlott beírni, hogy "Castellum.do".

