Közlekedés: újra fokozott rendőri figyelem Fejérben

Öcaline • 2015. október 29. 11:43 • VéD 0 12

Fokozott ellenőrzést tartanak a Fejér megyei rendőrök a közutakon pénteken délelőtt 9-től délután 15 óráig – az akció célja a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó jogsértések visszaszorítása, áll a Castellum.do-hoz eljuttatott gyorsjelentésben. Véd a VéD!

Újra akcióznak a kékek, Fejér megye közútjain október 30-án, pénteken 9 óra és 15 óra között időben fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedős, erősítette meg a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának friss közleménye.

megint mérnek mindenhol megint mérnek mindenhol

A szóvivői összegzés szerint a fokozott ellenőrzés elsődlegesen a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó jogsértések visszaszorítására irányul, azonban a járőrök különös figyelmet fordítanak a hatósági jelzésekre vonatkozó jogszabályok betartására is.
Az ellenőrzés keretében a rendőrök személyeket igazoltathatnak, átvizsgálhatják ruházatukat, járművüket, lefoglalhatják a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat.

Az akció során ugyanakkor az ígéretek szerint a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja – a fokozott jelenlét célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása lesz. Hogy pontosan merre és mikor akcióznak a rendőrök, arról őszinte reményeink szerint folyamatosan tudósít a Vészhelyzet Dunaújváros (VéD) face-csoport!

Kommentek