Öcaline cikkei

Rendőrség: tettlegesség lett a vita vége

Öcaline • 2015. január 26. 15:27 • Bűnüldözés 0 0
Vádemelést javasolnak a dunaújvárosi rendőrök egy 45 éves nagykarácsonyi férfival szemben: V. István a vizsgálat szerint tettleg bántalmazott egy másik helyi férfit még tavaly novemberben – előbb lelökte kerékpárjáról, majd meg is ütötte áldozatát. Részletek itt.
Rendőrség: tettlegesség lett a vita vége

Sporttábor: két komoly kihívás előtt

Öcaline • 2015. január 26. 12:25 • Sport 0 0
A nem túl fényes sporthétvége után máris nyakunkon az újabb kihívások: két együttesünknek is szurkolhatnak ma este a dunaújvárosi csapatsportok hívei, ráadásul mindkét ütközet komoly rangadó lesz a maga műfajában. Lássuk a részleteket!
Sporttábor: két komoly kihívás előtt

Ádámok és Évák ünnepe – dunaújvárosiakkal

Öcaline • 2015. január 26. 10:05 • Közösség 0 0
A Széchenyi gimnázium diákjainak társulata is közönség elé lépett a Biblia meghatározó eseménysorát feldolgozó középiskolás közösségi kezdeményezés, az Ádámok és Évák ünnepe idei gáláján a Nemzeti Színházban. A dunaújvárosi fiatalok Mózes elhívásának történetét dolgozták föl. Katt a részletekért a színház weboldalára!
Ádámok és Évák ünnepe – dunaújvárosiakkal

Tábori klíma: ez már az igazi tél!

Öcaline • 2015. január 26. 09:34 • Meteo 0 0
Változékony és télies napokra készülhetünk a héten, ígéri a Castellum.do időjárási szakértője – Krausz Mikes Miklós szerint kedden nagyon hideg lesz, majd később, pláne csütörtöktől némi enyhülés, de sok-sok csapadék várható. Figyelem, fontos: télies útviszonyokra számíthatunk egész héten!
Tábori klíma: ez már az igazi tél!

Klippremier: Jolly Jackers – Sobriety

Öcaline • 2015. január 25. 19:01 • Kult 0 5
Percekkel ezelőtt debütált a Jolly Jackers zenekar Sobriety című dala a nagy videómegosztó portálon: a dunaújvárosi zenei szcéna egyik ígéretes csapata a közelmúltban hasonló címmel jelentetett meg lemezt, a no-budget koncepcióval készített klip a kocsmapunk parttalan, lendületes jókedvével ajándékozza meg a nézőt! Kattanj rá!
Klippremier: Jolly Jackers – Sobriety

A nap képe az NG-n – itt a "Fényaratók"

Öcaline • 2015. január 25. 17:12 • Közösség 0 54
Újra dunaújvárosi győztese lett a National Geographic Magyarország fotós közösségi kezdeményezésének: "A nap képe" ezúttal Gál Tamás remek munkája, a Fényaratók című felvétel lett. Szívből gratulálunk az alkotónak – és külön is büszkék vagyunk arra, hogy a Castellum.do hasábjain is rendszeresen publikál!
A nap képe az NG-n – itt a "Fényaratók"

Kézilabda: döntetlen a sírból a Vác otthonában

Öcaline • 2015. január 24. 21:18 • Sport 0 9
Az egyik szem sír, a másik nevet: bár győzelmi reményekkel érkezett a papíron gyengébb Vác otthonába, az első félidőben pocsék teljesítményt nyújtott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia gárdája a bajnokság mai játéknapján. A második felvonásban viszont felállt a csapat – és végül igazságos döntetlent harcolt ki.
Kézilabda: döntetlen a sírból a Vác otthonában

Jégkorong: fájhat, fájjon is, de ez a hoki

Öcaline • 2015. január 24. 20:09 • Sport 0 5
Másfél perccel a vége előtt még két góllal vezetett, mégis a rendes játékidőben kapott ki 6-5 arányban a Dab.Docler együttese a MOL Liga mai játéknapján a jégcsarnokban. Csapatunkkal a rájátszástól már búcsúzott Csíkszereda űzött gonosz tréfát, és bár fáj még leírni is, de ennek a csodás játéknak az összes létezhető gyönyörűsége benne volt a székely legénység győzelmében.
Jégkorong: fájhat, fájjon is, de ez a hoki

Röplabda: papírforma vereség Kaposvárott

Öcaline • 2015. január 24. 19:26 • Sport 0 1
Egy szettet ajándékba adott, kettőn tisztességgel küzdött, de megszorítani sem sikerült a favoritot: 3-0 arányú vereséget szenvedett a bajnoki címre törő Kaposvár otthonában a Dunaferr SE röplabda csapata.
Röplabda: papírforma vereség Kaposvárott

Labdarúgás: szigeti veszedelem – vereséggel

Öcaline • 2015. január 24. 16:14 • Sport 0 0
Kikapott a felkészülési meccsek sorozatának harmadik állomásán a DPASE labdarúgó csapata: együttesünk a Szigetszentmiklós gárdáját látta vendégül a stadion melletti műfüves pályán kora délután. Az összecsapás alsóbb osztályban vitézkedő SZTK-Erima 2-1 arányú győzelmével ért véget. És egy jó hír: új kapus érkezett!
Labdarúgás: szigeti veszedelem – vereséggel

Hétlövet: szombat hajnali classic (itt: 16.)

Öcaline • 2015. január 24. 08:16 • blog 25
"Magyar útlevelet is vásároltatott véletlenszerűen egy művészpáros a deepweben; Budapest továbbra is az olcsó turisztikai célpontok között található – de azért van még kedvezőbb, például Prága vagy Bali; 'Add kölcsön a szemed!' – új szuperalkalmazás a telefonomon." Korszerűségek.
Hétlövet: szombat hajnali classic (itt: 16.)

Jégkorong: még nagy ár lehet ezért a vereségért

Öcaline • 2015. január 23. 20:32 • Sport 0 0
Nem sikerült a Dab.Docler együttesének felvidéki túrája a MOL Liga mai játéknapján: együttesünk az Érsekújvár ellen szállt harcba az alapszakasz-győzelem szempontjából roppant fontos meccsen, de nem tudta elérni kitűzött célját, 4-1 arányú vereséget szenvedett. Folytatás holnap itthon, sorsdöntés hétfőn a Miskolc ellen.
Jégkorong: még nagy ár lehet ezért a vereségért

Átlásztó Blog: bedőlt Pomázi Csaba ingatlanvállalkozása

Öcaline • 2015. január 23. 18:44 • Gazdaság 479
"Újabb csata zajlott a jelek szerint a Nagy Oligarcha-háború vidéki, céges mellékfrontján: a bíróság fizetésképtelenné nyilvánította és elrendelte a dunaújvárosi Energo-Haus Ingatlankezelő Kft. felszámolását." - Pomázi Csaba ingatlanvállalkozásának történetét tárja föl castellumos mellékszállal az Átlátszó Blog. Katt érte máris!
Átlásztó Blog: bedőlt Pomázi Csaba ingatlanvállalkozása

Kézilabda: legyél te is akadémista!

Öcaline • 2015. január 23. 16:17 • Sport - utánpótlás 13
Próbajátékkal, edzéssel és részletes információval egybekötött toborzó napot szervez a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a sportcsarnokban szombaton – a jeles közösségi kezdeményezésnek is felfogható kézis kiválasztó keretében csapatunk felvételt hirdet a következő bajnoki szezonban szereplő korosztályos csapataiba. Katt a részletekért!
Kézilabda: legyél te is akadémista!

Makronauta: Chilis sütőtökleves

Öcaline • 2015. január 23. 14:23 • blog 11
"Stahl Judit egyik receptje ihletett meg, egy kis módosítással elkészítettük és lefotóztuk. Mi nyers tököt főztünk hozzá egy darab wakame algával. A pirított tökmag jöhet, mi sokszor szórunk bármilyen leves tetejére, mert nagyon finom. A chilipaprikától kellemesen csípős lesz az íze, ha gyerekeknek főzzük, kihagyjuk ezt a hozzávalót." Energiabomba!
Makronauta: Chilis sütőtökleves
első előző következő utolsó