Hankook: idén is nagy siker volt a "Tekerd jobbra!" kezdeményezése – 9 millió forint jutott a Tábitha Háznak

Öcaline • 2019. október 16. 11:15 • Közösség 0 0

Idén immár negyedszerre pattanhattak nyeregbe a segítő szándékú bringások, hogy a Hankook Tire Magyarország kezdeményezésére kerékpározzanak a "Tekerd jobbra!" elnevezésű   jótékonysági programon. Az idei kezdeményezés során több mint 500 segítő szándékú kétkerekűs mozdult meg a jó ügyért – az akció nyomán a Hankook 9 millió forinttal támogathatta a Tábitha Ház áldozatos munkáját. Forintosítható támogatás a hajtás után!

Negyedik alkalommal szervezték meg, szép sikerrel zárult a Hankook "Tekerd jobbra!" elnevezésű kerékpáros jótékonysági programja, melynek keretein belül a lelkes bringások három hónapon keresztül gyűjthették a megtett kilométereket a Hello Bringás alkalmazásban. 

Jótét ügyért tekertek!

Ezeket a kilométereket a Hankook pénzadományra alakítva adta át az idén támogatott Tábitha Háznak. A gyermek hospice ellátással foglalkozó szervezet az életet veszélyeztető, rövidítő betegségekben szenvedő, rászoruló gyermekek és családtagjaik számára nyújt sokrétű segítséget, többek közt életvégi támogatást, mentesítő segítségnyújtást és tranzit szolgáltatást. 
A várt-remélt cél idén összesen 60 ezer kilométer "összetekerése" volt, amiért 8 millió forintot tervezett átadni a Hankook Tire Magyarország Kft. Azonban a bringások szerencsére túlhajtottak a célon: több mint 66 ezer kilométert tettek meg a jó ügyért, akár munkába menet, akár hétvégi kiruccanások vagy sportolás közepette – még a törökbálinti, szeptember 29-én megrendezett Riczu Imre Kerékpárverseny résztvevői is beszálltak a gyűjtésbe, és az összes letekert kilométert felajánlották. Látva az eredményeket és a lelkesedést, a vállalat vezetősége további 1 millió forintot adomány átadása mellett döntött. 

Ünnepi átadás-átvétel: a képen dr. Benyó Gábor, a Tábitha Ház orvos igazgatója, Teslér Judit, az intézmény marketing-kommunikációs vezetője, és Fridrich Tamás, a Hankook EHS igazgatója Ünnepi átadás-átvétel: a képen dr. Benyó Gábor, a Tábitha Ház orvos igazgatója, Teslér Judit, az intézmény marketing-kommunikációs vezetője, és Fridrich Tamás, a Hankook EHS igazgatója

A tekerőknek hála ezért 2019-ben végül összesen 9 millió forinttal támogatja a Hankook Tire a Tábitha Ház áldozatos tevékenységét.

A program kezdeményezői néhány beszédes adattal is kirukkoltak – lássuk!
– A legtöbbet tekerő résztvevő egymaga 2100 kilométert gyűjtött
– Átlagosan 247,9 kilométert biciklizett egy felhasználó
– Összesen 66 758 kilométert gyűjtöttek a Hello Bringás alkalmazásban

Mindenki boldog – és köszönet mindenkinek mindenért! 

Elégedetten nyilatkozott a programról Hwang Seong-Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója is:
– Igazán jó látni, hogy a kerékpárosok évről évre szívesen tekernek jótékony célért, és egymást is buzdítják erre, mi pedig adományra fordíthatjuk az erőfeszítéseiket. A kampány sikerét jól mutatja, hogy idén már negyedik alkalommal tudtuk elérni a kitűzött célt és támogatni valamilyen jótékonysági szervezetet – így 2019-ben a súlyosan beteg gyermekeknek és szüleiknek segítő Tábitha Házat. A Hankook Tire számára kiemelten fontos, hogy érték- és hagyományteremtő módon folytassa jótékonysági programjait, és a közösséget is építse általuk. Örülünk, hogy éppemn így segíthettünk, segíthetünk, hiszen a kerékpáros jótékony összefogás remek módja ennek!
A szervező vállalatbirodalom mellett az akcióhoz csatlakozó bringásoknak is köszönetet mondott Teslér Judit, a Tábitha Ház marketingkommunikációs vezetője:
– Nagyon hálásak vagyunk a Hankooknak, hogy szervezetünkre esett a választásuk, és annak a több mint 500 biciklizőnek, akik az elmúlt három hónapban a Tábitha Ház gyermekeiért tekert. Ez a 9 millió forintos adomány a mindennapos működésünkben nyújt jelentős támogatást számunkra annak érdekében, hogy ingyenes szolgáltatásainkkal segíteni tudjuk a beteg gyermekeket és a rászoruló családokat!

A nagyedik tekerés is szép sikert hozott – és persze garantált a folytatás is!

 

Kommentek