ISD Dunaferr: ne legyen kampányeszköz a vasgyár!

Öcaline • 2019. október 7. 10:41 • Menj el szavazni! 0 0

Hivatalos közleményt adott ki az ISD Dunaferr Zrt. annak kapcsán, hogy a cégcsoport az elmúlt időszakban "több helyi politikusi nyilatkozatban, spekulációban is feltűnt, és akaratán kívül a dunaújvárosi önkormányzati- és polgármester-választási kampány eszközévé, egyik központi témájává vált". A vasmű – pontosabban a menedzsment – a vállalattal foglalkozó politikai nyilatkozatok minősége, valamint az elhangzó valótlan és megtévesztő információk miatt döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza álláspontját. Betűhív közlés a hajtás után!

Szeretnénk nyilvánvalóvá tenni, hogy a DUNAFERR egy üzleti vállalkozás, magántársaság, amely teljesen kívül áll a politikán. A DUNAFERR nem támogat egyetlen politikai pártot sem, és nem szövetkezett egyetlen politikussal sem. Ezzel együtt arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy 

a pozíciójukat megtartani igyekvő politikusok 

utóbbi időben tett megannyi felelőtlen megnyilvánulása sérti a DUNAFERR érdekeit, kárt okoz a vállalatnak. Különösen hátrányos és veszélyes mindez most, amikor rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van az acélipar.

A helyi politikusi nyilatkozatokban elhangzó információk ellenére szeretnénk egyértelművé tenni, hogy a DUNAFERR kitűnő szakmai és stratégiai kapcsolatokat ápol a kormányzattal, amely mindig támogatta és segítette a DUNAFERR-t. Az elmúlt évek javuló piaci tendenciái és a belső átszervezések, műszaki fejlesztések mellett ez a kormányzati támogatás is szükséges volt a gyár életében bekövetkezett sikeres fordulatokhoz.
Bár a hivatalban lévő politikusok közül van, aki másként állítja, a DUNAFERR eddig is nyitott volt és a jövőben is nyitott lesz az együttműködésre a helyi politikusokkal, polgármesterrel és a városi képviselő-testülettel, de csakis akkor, ha ez a közös munka a város, az itt dolgozó emberek és a vállalat érdekeit szolgálja. 

Amennyiben mindez egyéni gazdasági vagy politikai célokat szolgál, ahogy korábban sem tudtunk, úgy a továbbiakban sem szándékozunk együttműködni.

Fontos elmondani azt is, hogy a DUNAFERR betartja a környezetvédelmi előírásokat. Ezt számos audit és ellenőrzés támasztja alá, köztük azok is, amelyet a város kezdeményezett az ellenőrző szerveknél, 

hogy megpróbálják kompromittálni a vállalatot. 

A DUNAFERR jelenleg azon dolgozik, hogy eleget tegyen a jövőben még tovább szigorodó környezetvédelmi előírásoknak, ami hatalmas feladatot jelent.

Rendkívül károsnak tartjuk a helyi politikusoknak a DUNAFERR tulajdonosi szerkezetét és államosítását érintő spekulatív megnyilvánulásait. 

A DUNAFERR a magyar gazdaság egyik alappillére, a térség és az ország egyik legnagyobb munkáltatója és adófizetője. Mintegy 5 ezer ember dolgozik nálunk, alvállalkozóinkon, partnereinken, beszállítókon keresztül pedig közel 12 ezer ember megélhetése függ a gyártól.

Büszkék vagyunk lojális, magasan képzett munkatársainkra és arra, hogy az elmúlt időszakban több alkalommal is sikerült emelni a juttatásokon, melyek eredményeként a DUNAFERR-nél elérhető átlagkereset több mint 30 százalékkal magasabbak az országos átlagnál.

Azok a politikusok, akik saját, rövid távú céljaik elérésének érdekében államosítással fenyegetik, feljelentésekkel vagy rágalmakkal támadják, destabilizálni próbálják a DUNAFERR működését, az itt dolgozó több ezer embert és családjukat is támadják, megélhetésüket veszélyeztetik.

Az acélipar jelenlegi helyzetében nem támadásokra, a gyár és a város közötti feszültség szítására, hanem támogatásra és összefogásra van szükség. Ezért felszólítunk minden politikust, akinek fontos a Vasmű sorsa, hogy támadásaikkal, rágalmaikkal vagy szükségtelen hatósági feljelentésekkel ne okozzanak kárt a DUNAFERR-nek, valamint a vállalatnál keményen dolgozó több ezer – főként Dunaújvárosban élő ¬– embernek.

Egyetlen hozzáfűzés: ez a határozott, tiszta beszéd, köszönet érte! A jelszó a régi: amíg él a gyár, él a város!

(Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat; archív képeink illusztrációk; összeállításunk a Castellum.do új, Menj el szavazni című sorozatának keretében készült! A sorozat korábbi tartalmait itt olvashatod el!)

Kommentek