Zsaruhír: gondatlanul hajtott, súlyos balesetet okozott – ügyészségi szakba jutott a tavalyi történet

Öcaline • 2019. szeptember 19. 10:31 • Zsaruhír 0 0

Befejezte a vizsgálatot, átadta az ügyet az illetékes ügyészségnek a rendőrség annak a balesetnek a kapcsán, amely során tavaly augusztusban egy gondatlan sofőr figyelmetlensége két okozott két ember súlyos sérülésével járó balesetet Dunaújvárosban, értesült a Castellum.

A megyei főkapitányság sajtószolgálata megerősítette, hogy a dunaújvárosi kapitányság közlekedésrendészeti osztálya befejezte egy tavaly augusztusban történt baleset vizsgálatát. Az eset nagy port vert fel szeretett városunkban, nem véletlenül: a rendőrségi vizsgálat megállapítása szerint gondatlansás vezetett a súlyos kimenetelű ütközéshez.

A gyorshajtás tényét igazoló felvétel - totálra tört a kocsi eleje (Fotó: FMRFK) A gyorshajtás tényét igazoló felvétel - totálra tört a kocsi eleje (Fotó: FMRFK)

Helytelenül választotta meg ugyanis a sebességet BMW-jével a 41 éves Sz. István helybeli lakos még tavaly augusztus elején – a kocsi egy balra ívelő kanyarban a padkára felhajtva kisodródott, majd nagy erővel egy villanyoszlopnak csapódott.  (Az ütközés erejét jelzi, hogy – amint az a mellékelt képen is látható – a kocsi eleje totálkárosra tört.)

A gépkocsi vezetője a baleset következtében nem sérült meg, azonban az autóban ülő kettő utast súlyos sérülésekkel szállították el a mentősök. 

A dunaújvárosi rendőrök közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt kezdték meg a nyomozást. A rendőrök a vizsgálati szakaszban elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket, és az ügyet a napokban átadták az illetékes ügyészségnek, erősítette meg a szóvivői summázat.

Hideg hajnalok, csúszós pálya – és az autó veszélyes üzem; vigyázzatok az utakon!

Kommentek