"KÖSZ, Hankook!" – idén a felújítás került az önkéntesekkel végzett munka fókuszába!

Öcaline • 2019. július 11. 16:25 • Közösség 0 0

Ismét régi fényükben ragyognak a "KÖSZ, Hankook!"  eddigi közösségi kezdeményezésének eredményei, a városunk határában üzemelő abroncsgyár önkéntes programjának idei terve ugyanis nem egy új programelem kidolgozása, hanem a korábban megvalósított létesítmények karbantartása volt. Régi pompa, régi fény a hajtás után!

Új fejezetéhez érkezett a Hankook 2016-ban kezdett Közösségi Összefogás a Szebbért önkéntes programja, vagyis a "KÖSZ, Hankook!" Amint arról hasábjainkon is rendre beszámoltunk, az eddig eltelt három év alatt

a vállalat helyi önkéntesek segítségével

felújította a mentőállomás és a tűzoltóság épületét, telepített egy kültéri edzőparkot, egy kültéri kutyaparkot és felújított egy KRESZ-parkot, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban megismerkedjenek a közlekedés alapszabályaival. A Castellumhoz eljuttatott összegzés szerint az idei évben az eddig elkészült projektek állagmegóvása, felújítása és karbantartása volt a cél, amit sikerült is megvalósítani – természetesen ezúttal is önkéntesek segítségével.

A Hankook helyi önkéntes programjának résztvevői ezúttal az elmúlt évek során a programban megvalósított, közkedvelt közösségi létesítmények karbantartására összpontosítottak. 

Az elmúlt időszakban végzett munkálatokba 35 önkéntes kapcsolódott be – a szükséges eszközök beszerzéséről pedig a vállalat gondoskodott. A városszépítők munkájának köszönhetően szeretett városunk ismét újabb színekkel gazdagodott. A kutyák és a gazdik is örömmel látogatják Dunaújváros első kutyaparkját, ami 2017-ben készült el a projekt keretében a felső Duna-parton. A népszerű parkban az egyik megrongált elemet betonozták vissza a gyár önkéntesei. 
Az Aranyvölgyi úti benzinkút mögötti területen található, 2016-ban átadott szabadtéri edzőparkban az eszközök szerencsére máig hibátlanul működnek. Itt csupán kisebb állagmegóvási munkákra került sor – méghozzá helyi középiskolás diákok segítségével. 
Sajnos a Béke városrészben már több tennivaló akadt. A Március 15. téren lévő KRESZ-park 2018-ban teljesen megújult: nemcsak friss betonalapot és aszfaltot, de további felfestéseket és szegélykövezést is kapott, valamint több mint 40 új, korszerű közlekedési táblát is felszereltek. A tavaly átadott és a gyerekek által lelkesen birtokba vett parkban idén év elején

komoly pusztítást végeztek a vandálok;

leszaggatták, tönkretették a táblákat. A szorgos önkéntesek helyreállították a megrongált eszközöket, lefestették a padokat és a park területen lévő egyéb tereptárgyakat is.
A közösségi programok fontosságát, az együttműködés erejét hangsúlyozta a kezdeményezés idei eredménye kapcsán Hwang Seong Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója:
– Felelős, modern vállalatként úgy gondoljuk, hogy Dunaújvárossal és a helyi közösséggel kialakított jó kapcsolat olyan érték, amely kiemelt figyelmet, különleges odafigyelést érdemel. Rendkívül büszkék vagyunk önkénteseink odaadó munkájára, személy szerint is úgy gondolom, ez az aktivitás túlmutat a helyi érdekeken, és példát mutat a közösségi összefogásban rejlő lehetőségekre.  Megtiszteltetés, hogy évről évre részesei lehetünk ennek a munkának.

A fentiek alapján nem nehéz megjósolni: a "KÖSZ, Hankook!" program jövőre is új kezdeményezéssel rukkol ki!

 

Kommentek