Múzeumok Éjszakája: szeretett városunkban két helyszínen is!

Öcaline • 2019. június 19. 17:02 • Kult 0 0

Két intézményünk is helyszínként szerepel a Múzeumok Éjszakája című országos rendezvénysorozat állomásai között – az Intercisa Múzeum a Római Kori Kőtár és Fürdő területén szervez remek programot, a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) akcióval, tárlatvezetéssel és koncerttel csalogatja a vendégeket szombaton! Mindenkit szeretettel várnak!

Két dunaújvárosi helyszíne is lesz a Múzeumok Éjszakája országos programkavalkádjának június 22-én, szombaton délután és este – máris mutatom a kínálatot!

Intercisa Múzeum

Az Intercisa Múzeum a Római Kőtár és Fürdő területén – a Római városrészben, a Víztorony mellett – kínál izgalmas történelmi kalandtúrát minden érdeklődőnek  17 és 23 óra között. A vendégeket 17 órától (egészen 20 óráig) kézműves programok traktálják, de lesznek római játékok, és római kori ruhába, fegyverzetbe öltözhetnek a gyerekek mellett a szülők is! Emellett 18.30-tól szakvezetés lesz a Római Kőtárban és a Római Kori Fürdőben – Keszi Tamás régész szakvezetésével a szabadtéri lapidáriummal, a katonai tábor feltárt objektumaival és a római kori fürdővel ismerkedhetnek a történelem iránt érdeklődők.
Az este is kínál programot – 20 órától ókori piknik lesz a diófa alatt, méghozzá a korabeli étkek kóstolójával, az intézményi csalogató szívemnek nagyon kedves mondatát betűhíven idézem: "A kőtári ókori pikniken megkóstolhatják vendégeink, azokat a szabadtűzön készített ételeket, melyek akár Intercisa castellumában az asztalra kerülhettek." A hasak után az elméket is megetetik: 21 órától   Buza Andrea régész tart vetített képes előadást Iuppitertől Jézusig – Vallás a római korban címmel, majd 22 órától Keszi Tamás előadása következik Csontvázak a szekrényben, avagy jó a halott a háznál címmel.

Figyelem, fontos! A múzeumi kavalkádot csak jó időben rendezik meg – esőnap nincs, eső esetén a rendezvény elmarad!

Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D)

Gazdag és izgalmas kínálattal készül a Múzeumok éjszakájára Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) is – íme, a percre pontos program a művészeti bázis hivatalos oldaláról

18.00 Tárlatvezetés a Ferrum című kiállításon

A XIV. Acélszobrász Alkotótelepen részt vevő Cseh Lili, Erős Ágost Koppány, Gróf Ferenc és Melkovics Tamás képzőművészek új műveit, keletkezésük történetét és az alkotótelepi munka élményeit ismerhetjük meg Nagy Annamária művészettörténész közreműködésével.

19.00 Salakház-avató akció

A világjáró német installációs művész, Markus Heinsdorff dunaújvárosi alkotása, a Salakház a Múzeumok Éjszakáján nyeri el végső, immár tökéletes formáját. Légy te is szemtanúja a különös építmény metamorfózisának!

20.00 Baráth Bálint és barátai koncert

Ezen a koncerten Baráth Bálint, Móder Rezső, Szekeres István és Várnai Péter folytatják a hangi- és képi megjelenés közötti kapcsolatok felfedezését. A szobrok fémes hangjai, az ütőhangszerek különböző játékmódjai, az elektronikus hangszínek sokfélesége és a vizuális megjelenítés absztrakt formái garantálják a nem mindennapi összművészeti élményt. A koncert a XIV. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep eseménye. 
(Közreműködik: Baráth Bálint - preparált zongora, elektronika; Móder Rezső – szobrok; Szekeres István – ütőhangszerek; Várnai Péter – vizuál)

21.00 Se Re Se Metye Se Vó

Zenés-multimédiás lazulás a kávézó teraszán Se Re Se Metye Se Vó-val és Várnai Péterrel!

A múzeumi és az intézeti program is ingyenesen látogatható, mindenkit szeretettel várnak!

 

Kommentek