Ismerjük meg a Mezőföldet: kirándulás a homokvidék és a láprétek világába

Öcaline • 2019. május 2. 15:44 • Közösség 0 0

Alap és Alsószentiván határa, a Benedek-tó környéke lesz a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei csoportja és a Mezőföld Népfőiskolai Társaság közös sorozatának következő célpontja: a kirándulásra szombaton várják az érdeklődőket, családokat – szeretett városunkból is!

Folytatódik a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Fejér megyei csoportja,  valamint a Mezőföld Népfőiskolai Társaság természetjáró sorozata – az Ismerjük meg a Mezőföldet című program keretében május 4-én, szombaton délelőtt Alap és Alsószentiván környékét, a Benedek-tó "csodavilágát" fedezhetik fel az érdeklődők.
A remek közösségi programnak ígérkező túra 8 órakor kezdődik, a találkozó 8.00 és 8.15 között a 61. út alapi elágazásától nyugatra, Cece felé mintegy 300 méterre, a tóhoz vezető murvás bekötő útnál lesz (az út egy rét keleti szélén halad, a rétről jól azonosítható). 

Az ígéretek szerint a természetjárók a mintegy 5 kilométeres, családok számára is könnyen teljesíthető séta során a homokvidék élővilágával, a láprétek, homokpuszták és lápi égeresek növény- és állatvilágával ismerkedhetnek – többek között virágzó kosborokat, szépséges lepkéket és a ligetes homokpuszták és mocsarak madarait láthatják.

A programot Lendvai Gábor ökológus vezeti, aki menet közben mesél a táj és élőlények jellegzetességeiről. A sorozat szombati eseménye is ingyenes – a szervezők túrázásra alkalmas cipőt, valamint a időjáráshoz alkalmazkodó öltözetet javasolnak a résztvevőknek. Mindezek mellett azt kérik, hogy az érdeklődők március 3-án, pénteken déli 12 óráig jelezzék részvételi szándékukat az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Tel: 30/514-5274
E-mail: [email protected]

Ismerd meg a Mezőföldet – szeretettel várnak!

(Illusztráció: Bíboros kosbor – forrás:  Terep-Járó Blog)  

 

Kommentek