Drogfront: veszélyek és megelőzés – rendhagyó prevenciós sorozat szeretett városunkban

Öcaline • 2019. március 20. 17:39 • Közérdekű 0 0

Filmvetítéssel egybekötött interaktív foglalkozásokon tájékozódhattak a fiatalok a drogfogyasztás veszélyeiről a Dózsa Mozicentrumban – a három napon át tartott programsorozaton mintegy 1500 középiskolás vett részt, derül ki a honlapunkhoz eljuttatott összegzésből.

Közösen szervezett drogprevenciós programsorozatot dunaújvárosi középiskolások részére a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF), valamint a Találj Haza Rehabilitációs Alapítvány. A megyei főkapitányság sajtószolgálatától kapott összegzés szerint a háromnapos rendezvényen közel 1500 diák vett részt a Dózsa Mozicentrumban. 

A foglalkozások során a fiatalok a prevenciós filmvetítést követően kötetlen beszélgetés keretében oszthatták meg egymással tapasztalataikat, továbbá hasznos tanácsokat kaphattak a droghasználat veszélyeiről, a szenvedélybetegségek és függőségek kialakulásáról. Külön fejezetet jelentett az előadások során a megelőzés "módszertana", de szó esett a drogfogyasztás törvényi következményeiről is. 

A tegnap véget ért rendezvénysorozat nagy érdeklődést váltott ki a résztvevő tanulók és pedagógusok körében egyaránt – az még a jövő zenéje persze, hogy távlati hatása milyen lesz!

(A címlap- és belső oldali fotó illusztráció, a nyitóképet az FMRFK küldte, köszönjük!) 

 

Kommentek