Beszámol a képviselő (6.) – rendkívüli kiadás: helyszíni jelentés az MTVA székházától!

Öcaline • 2018. december 17. 22:02 • Közélet 0 45

Rendkívüli helyzethez rendkívüli megnyilatkozási lehetőség dukál; tegnap is, ma is bejutott az MTVA székházába a fővárosban képviselőtársaival Pintér Tamás. A városunkat képviselő jobbikos honatya percekkel ezelőtt élőben összegezte élményeit a Castellum kérdésére – hajtás után a helyzetjelentés, képviselői képtárral!

Ma is több ezren demonstráltak az MTVA székházánál, tiltakozva a rabszolgatörvény és a demokratikus nyilvánosságot sárba tipró kormánypropaganda ellen – és tegnap is, ma is bejutott a székházba Pintér Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, aki helyszíni beszámolóval jelentkezett:
– Tegnap a képviselői igazolvánnyal szabad volt az út, benn is voltam az épületben egészen hajnalig, ma már – teljességgel törvénytelen módon – bezárultak a kapuk az országgyűlési képviselők előtt.

Az igazolványommal bejutottam ugyan a rendőrsorfal mögé, ám az épületbe már nem akartak beengedni a biztonságiak. A rendőrök becsületére legyen mondva, nem akadályozták meg, hogy a kerítésen átmászva a középület udvarára jussak, ahol némi szerencsével és egy kis csellel végül sikerült bejutnom az épületbe, és csatlakoznom képviselőtársaimhoz.

A cél változatlanul az, hogy a közmédia beolvassa az ellenzék öt pontból álló petícióját (ez a dokumentum látott napvilágot a Nyomtass te is! rendkívüli kiadásában – Öcaline), és bár a hatalom eddig makacsul ellenáll, de nem adjuk föl: minden nap kísérletet teszünk arra, hogy elérjük céljainkat!

Úgy érzem, össz-ellenzéki, mi több, össz-társadalmi megmozdulás tanúi és alakítói lehetünk – az nem kérdés, hogy jómagam is teljes mellszélességgel támogatom mindazokat, akik a rabszolgatörvény és a mindent átható kormánypropaganda ellen tiltakoznak!

Szeretném hangsúlyozni, hogy az összes politikai szereplőhöz hasonlóan elítélem a vandalizmust és az erőszak összes formáját – részt vettem abban az akcióban, amely a Kossuth téren a nehéz sorsú gyerekek számára összegyűjtött, de a demonstráció során fölgyújtott szánkókat hivatott pótolni –, ugyanakkor azt is be kell látni, hogy a parlamenti eszköztár nem volt elégséges a fideszes jogsértések megakadályozására.

Összességében érhető, hogy a tiltakozások az utcán folytatódnak!

(Fotó: Pintér Tamás)

 

 

Kommentek