Dunaújváros MesélPontHu: Dunaújváros Kedvence 1018 - a Top 5-ös lista szereplőire várják a voksokat!

Öcaline • 2018. december 16. 11:49 • blog 0 2

"Szép számmal érkeztek ajánlások az első körben, köszönet érte. Békák, Öntelt Mackó, Muki, Aratók, Martinász, Petőfi liget, Városháza tér, Duna-part akár fent, akár lent, megmozgatta az olvasók fantáziáját, de érkezett ajánlás a Halászcsárdára, Kultúr Kézműves Kocsmára, Kézilabda Akadémiára, de volt olyan is, aki saját magát jelölte." Dunaújváros Kedvence 2018 - itt a Top 5-ös lista, voksoljatok htomi blogján!

Néhány hete tettem közzé az első forduló felhívását, máris itt a folytatás: a Top 5-ös listára voksolhatnak a böngészők – lássuk máris a szereplőket!
Az akciót kezdeményező htomi összegzése szerint az "örök klasszikusok" mellett megjelentek az új kedvencek is, így a legtöbb ajánlást az első fordulóban a Dunai Mémgyár facebook-felülete, valamint – számomra egyszerre üdőítő érdekesség és hatalmas meglepetés – a Dunaújvárosi Kergebikák sportolói/szurkolói közössége gyűjtötte be. Tavaly már szerepelt a listán a fiatalok kedvenc szórakozóhelye, a Kaptár Music Pub, ezúttal is ringbe száll a végső szavazás során! 
Két újoncot köszönthetünk a sorban: a helyi kulturális szcéna meghatározó szereplőjeként verekedte be magát a legkedvesebb kedvencek körébe a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D),  és nagyon gyorsan kedvenccé vált, a Top 5 szereplője lett a Római városrész bástyafala, vagyis a Várostörténeti Graffiti is!

A voksokat htomi blogján adhatják le a böngészők – és már csak a Top 5 kedvenc valamelyikére!

Dunaújváros Kedvence 2018 – voksolok! (katt) >>

Figyelem, fontos: szavazni december 30-án éjfélig lehet – Szilveszterkor eredményt hirdetünk!

(A Castellum.do a Dunaújváros Kedvence 2018 netvoks-akció médiatámogatójaként veszi ki részét a kezdeményezés népszerűsítéséből!)

Kommentek