Mémmutató: mémre mém, avagy a parádés lokálpatrióta gesztustól a popkulturális látomásig

Öcaline • 2018. augusztus 14. 20:21 • mémmutató 0 0

Néha csak úgy elpattintunk egyet, hadd röhögjünk egy jót, mondjuk ha Déem mester szól, hogy jó a mém-termés, megnézem, kiválasztom, kiteszem, örvendezzetek. Aztán néha megáll az ütő bennem, honnan hová is juthatunk egy pillanat alatt. Mint most.

Ezzel kezdődött, szokásos téma, a pozitív kicsengésű – ironikus és csavart, mégis nagyon-nagyon szerethető alapállásként meghatározott/kikövetelt, a Castellum huzalmaihoz is közeli – lokápatrióta gesztust megéneklő munkával a Dunai Mémgyár felületén. Dunaújváros, én így (is) szeretlek, leharcolva, megtépázva, kifosztva, átbaszarintva, meglopva, sötétben kóricálósan a kátyúkkal pettyezett úttalan utakon. Még így is nagyon.

Ha bárhonnan jössz és ezt látod, ki ne emlékezne bármikori hazautakra, amikor megpillantottad – bárhonnan – a Római monolit tömbjét a Víztoronnyal?! Torokszorító alapélmény, de most tényleg, tagadhatatlanul. 
Déem mester munkája telitalálat, fokozhatatlanul tökéletes, gondolhatnánk, de tévedünk, nem kicsit. Merthogy az ilyen mémmutató marháskodásokban az a legszebb, hogy a nézők olykor-olykor aktorrá lesznek, továbbgondolnak, továbbszőnek, aligha véletlen, hogy magát a műfajt jelentkorunk élő  népművészetének írják le tudós elmék. És van, hogy a továbbszövés legalább akkorát szól, mint az eredeti. Van, hogy még mehökkentőbb, még hihetetlenebb, még mulattatóbb – van, hogy a reflexió élesebb. Mint, szerintem, most. Fekete Krisztián tette ki, nézzétek!

Nemsokára eltűnök kicsit nyaralni, de ezt a két képet elviszem magammal, és majd nem is kell keressem a Víztornyot a látómező bal csücskében, ha hazatérek!

Kommentek