Megszorítás a közszférában: csoportos létszámleépítés a Dunaújvárosi Egyetemen (néhány masszív kérdőjellel)

Öcaline • 2018. augusztus 8. 18:46 • Közélet 0 100

A mintegy 250 fős munkavállalói létszámhoz mérten jelentős, 17 alkalmazottat érintő leépítés történt a Dunaújvárosi Egyetemen a közelmúltban, értesült több egybehangzó forrástól a Castellum.do. Az indok papíron a "szervezeti átalakítás" sok mindenre ráhúzható frázisa volt – több  informátorunk szerint egyéb okok is közrejátszottak egy-egy döntésben; több forrásunk is akadt, aki a "tisztogatás" szóval összegezte a történteket.

"Csúfos eljárás volt, annyit se mondtak az elmúlt évtizedekben végzett munkámért, hogy köszönjük" – elkeseredettségét nem, nevét viszont érthető okból titkolja az egyik érintett, aki hosszas unszolásra röviden összegezte, hogyan ért véget több mint két évtizeden át tartó munkavállalói státusza a Dunaújvárosi Egyetemen (DUE). És nem ő az egyetlen, aki – szintén név nélkül, de egybehangzóan – megerősítette:  július derekán összesen 17 munkavállalóval közölték az intézményben, hogy vége, ennyi volt; vagy azonnali hatállyal, vagy augusztus 1-jétől már nem az egyetem dolgozója.

Szervezeti átalakítás, vagy...?

Több forrásunk tudni véli, hogy a csoportos leépítésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) jóváhagyásával került sor, és kérdésünkre többen elmondták, a leépítés döntő részben az intézmény adminisztrációs és kisegítő állományát érintette, de 3 oktatótól is megvált az egyetem. 

Szintén több forrásunk felemlítette, hogy bár a leépítés indokaként  a DUE szervezeti átalakítását hangsúlyozták, egyéb okok is közrejátszhattak a döntésben, amely 25-30 éve az intézményben dolgozó, esetenként nyugdíj előtt álló munkavállalókat is érintett. "A szenátus reggeli, támogató döntése után szépen sorban mentünk be, aztán szépen sorban kidobáltak bennünket” – summázza az eljárás tapasztalatait egy neve elhallgatását kérő ex-dolgozó, aki azt is felemlítette, hogy érdemi előkészítés és az érintettek korábbi tájékoztatása nélkül került sor a rapid eljárásra.

"... vagy velük vagy, vagy ellenség vagy!"

Az imént említett "egyéb okok" közrejátszását természetesen nehéz okadatolhatóan igazolni, de több érintettel beszélve mégis állítható: visszatérő motívumként említették, hogy az egész történet inkább a "tisztogatás" szóval illethető, mintsem az átgondolt, racionális döntéssel. "Amikor először hallottam rebesgetni a leépítésről, tudtam, hogy érinteni fog – itt a jó indok, hogy kivágjanak. És ha azt kérték volna, soroljak föl még tíz embert, akit érint majd a leépítés, közülük nyolcat biztos eltalálok" – összegezte gondolatait az elbocsátás kapcsán az egyik érintett. Az "elbocsátott légió" másik, szintén anonimitást kérő tagja még keményebben fogalmaz:
– Bár hivatalosan munkaköröket szüntettek meg, jó előre tudni  lehetett, kiket érint majd a leépítés. Remek időzítéssel lapátra tettek egy csomó embert azok közül, akik nem értettek egyet az egyetem működésének irányával, esetleg kritikus hangot fogalmaztak meg az intézmény vezetésével szemben,  illetve nem rejtették véka alá a véleményüket, vagy éppen a fő csapásiránnyal ellentétes politikai álláspontra helyezkedtek. Arra például egyelőre senki nem adott választ, miért most kezdtek ilyen arányú leépítésbe, az sem tiszta, miért a több évtizedet lehúzott dolgozókat küldték el – mondjuk a nemrégiben érkezett próbaidős alkalmazottak helyett –, de azt folyamatosan tapasztaltam, tapasztaltuk, hogy a döntésben közrejátszott a kritikus hangok elhallgattatása is. Szomorú, de úgy látom, az is motiválta a döntést, hogy vagy velük vagy, vagy ellenség vagy!

Folyt. köv., remélem

Sajnos hétfőn nem volt elérhető a DUE hivatalos weboldala, így a csoportos lepítéssel kapcsolatos kérdéseimet csak ma délután tudtam elküldeni az intézmény kommunikációs csoportjához. A leépítés tényét, módozatát és indítékait firtató kérdéssor végén is jeleztem, itt is nyomatékosítom: vagy a cikk kiegészítéseként, vagy önálló tartalomként, de mindenképpen helyet kívánok biztosítani a DUE hivatalos válaszának, tájékoztatásának!

Várom  a választ – remélem, be is fut mihamarabb!

(Illusztrációk: DUE facebook)

#címlap   #becsületkassza   #öcaline_cikkei   #médiaajánlat   #e-mail   #castellinsta


T Á M O G A T Á S

Számlatulajdonos:
Tóth Dávid

Bankszámlaszám (K&H):
10402568-86755482-82721003

Kommentek