Zsaruhír: fesztiválozók, figyelem – szarkák is bevették magukat a forgatagba!

Öcaline • 2018. május 28. 18:44 • Zsaruhír 0 12

A dunaújvárosi programkavalkád helyszínén ügyködött az a három főből álló csapat, amelynek tagjai a Duna-parti eseménysorozat egy sátrát fosztották ki vasárnapra virradó éjjel. Rajtavesztettek.

Lopás vétség, illetve több rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a dunaújvárosi rendőrség egy 26 éves és egy 35 éves nagyvenyimi, valamint egy 38 éves előszállási lakos ellen, erősítette meg a megyei főkapitányság sajtószolgálatának friss összegzése. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi vasárnapra virradóra egy dunaújvárosi rendezvény (a rendőrségi közlemény nem nevesít, de kizárásos alapon a Családi Hétvége - Ny. Zs. Öcaline) helyszínén, az ott felállított sátrakból mobiltelefon készülékeket, laptopot, grillező berendezést, valamint a működtetéséhez szükséges tartozékokat, illetve több üveg szeszes italt tulajdonított el. A sértettek bejelentését követően a rendőrök a polgárőrökkel, illetve a biztonsági szolgálat munkatársainak közreműködésével rövid időn belül azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket.

Grillparti után; kelléktári anziksz (Fotó: FMRFK) Grillparti után; kelléktári anziksz (Fotó: FMRFK)

A trió tagjait elfogásukat követően előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

Fesztiválozók, figyelem: tanulságos történet – vigyázzatok az értékeitekre a bulik időszakában is!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek