A Hordozás Hete szeretett városunkban is: jó a babának, jó a mamának!

Öcaline • 2018. május 7. 21:39 • Közösség 0 0

Manapság egyre elterjedtebb a hordozás, kezd kialakulni a kultúrája Magyarországon és szerte Európában is – idén másodszorra rendezik meg az Európai Babahordozási Hetet, a mozgalomhoz Dunaújváros és Dunaföldvár hordozós közösségei is csatlakozhat. Zászlóbontás mától – tervtár és programözön a hajtás után!

A kezdeményezés koncepciójáról Horváth Zsuzsi, a mozgalmat helyben is koordináló aktivista mesélt a Castellum.do érdeklődésére:
– Minden babát hordozunk, hiszen mindenki felveszi a kezébe a kisbabáját, csak van, aki használ ehhez eszközt is. Ez egyáltalán nem újdonság, hiszen a természeti népeknél a legtöbb helyen megjelenik a hordozás, és ha visszatekintünk, a magyar kultúrának is része volt. A babának ugyanolyan igénye a testközelség, mint az, hogy az anyukája táplálja és gondoskodik róla. Az anatómiailag helyes hordozóeszközök használatával ez ma könnyebb, mint valaha. Anatómiailag helyes hordozóeszköz az, amiben a baba térdhajlattól térdhajlatig alá van támasztva, lába "békapózban" vagy más néven M-tartásban van, és legyen elöl, hátul vagy csípőn hordozva, hassal a hordozó személy felé fordul. Így a baba tartása ahhoz lesz hasonló, ahogy az anyaméhben fejlődött az anyukája pocakjában. Az anyuka szempontjából kiemelném szintén a testközelség igényét, amihez társul a "bárcsak lenne még két kezem" igénye - nos, a hordozás pont ezt adja. A szülő így is, úgy is hordozza a kicsit, a hordozóeszköz használata pedig nagy szabadságot – miközben a kicsi rajtunk van, gyakorlatilag minden megoldhatóvá válik.

Mindenki boldog (Fotó: Európai Babahordozó Hét / Dunaújváros-Dunaföldvár) Mindenki boldog (Fotó: Európai Babahordozó Hét / Dunaújváros-Dunaföldvár)

Horváth Zsuzsi  kérdésünkre kiemelte: a már említett közösségek egyfelől a nemzetközi programsorozat elemeit valósítják meg, másrészt saját kezdeményezésekkel is előrukkolnak:

Íme, a tételes kínálat – két részletben

Egész heti + országos programok

7 napos kendőkötős kihívás
Jótékonysági tombola és licit
Aktívmami jótékonysági órák – országszerte

Programok Dunaújvárosban

május 9. 10-12 óráig Máltai Játszótér: Hurcogó Babahordozó Klub
május 9. 15-18 óráig Bartók B. u 12. Fsz 1.: Felkészülés a szoptatásra (tanfolyam)
május 10. 9-10 óráig, ManóKaLand Játszóház: Előadás a Hordozásról és a kötődő nevelésről
május 10. 10-11 óráig, ManóKaLand Játszóház: Új módszerek a várandósság alatt – Kismama TAPE és masszázs
május 11. 16-18 óráig: Aktívmami Hordozós Tánc és Piknik (próbahordozással!!)

Programok Dunaföldváron

május 8. 10 óra, Dunaföldvári Könyvtár: Előadás a Hordozásról és a kötődő nevelésről
május 11. 11 óra, Duna-part (A Halászcsárda melletti parkban): Aktívmami Hordozós Tánc és Piknik  (próbahordozással!!)

További infó, friss hírek az alábbi linken!

Európai Babahordozó Hét / Dunaújváros-Dunaföldvár (katt!) >>

A közösségi kezdeményezés programjai nyitottak – minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

≡ UGORJ A CÍMLAPRA!

 

○ ●  B E C S Ü L E T K A S S Z A

Kommentek