Budapesti Fesztiválzenekar: ingyenes Bach-estre várják a templomi koncert közönségét

Öcaline • 2018. április 13. 16:58 • Kult 0 2

A Templomi koncertek című közösségi sorozat keretében látogat szeretett városunkba a Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttese: a kiváló énekesekkel érkező formáció Bach-estre várja a muzsika szerelmeseit szombaton – a koncert ingyenes, de érdemes előre regisztrálni!

Tizenkét megye tizenkilenc településén adnak ingyenes koncerteket a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi április 9. és 14. között – köztük szeretett városunkban is, áll a BFZ hivatalos weboldalán
Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója együttese életében kiemelten fontosnak tartja az ingyenes közösségi koncerteket:
– A lényeg az, hogy szolgáljuk azt az országot, várost, azt a közösséget, amely a működésünket lehetővé teszi. Mivel nem mindenki jut el a koncerttermekbe, mi megyünk el hozzájuk iskolákba, templomokba, idősotthonokba. Egyre népszerűbb ez a közvetlen találkozás, a közönség és a zenészek is imádják, hogy nem csak a távolból ismerkednek egymással, hanem sokkal személyesebben is!
A Templomi koncertek című sorozat keretében az evangélikus templomban hallhatja a közönség a Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttese április 14-én, szombaton 18 órától. A zenekart Midori Seiler vezeti, a koncerten énekesként Pasztircsák Polina, Gavodi Zoltán, Csapó József és Tomáš Šelc működik közre. A repertoárban két Bach-szerzemény, a "Selig ist der Mann" BWV 57; valamint az "Ich will den Kreuzstab gerne tragen" BWV 56 csendül föl.

A zenekar honlapján olvasható küldetésnyilatkozat szerint a BFZ azért dolgozik, hogy – túl a koncerttermeken - minél több közösséghez juttassa el a muzsikát. A zene erejével kapcsolják össze az embereket – éljük át az örömet!

A belépés ingyenes, de előzetes regisztráció javasolt a [email protected] e-mail-címen! Jelentkezz máris, legyetek, legyünk sokan! 

Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

≡ UGORJ A CÍMLAPRA!

 

○ ●  B E C S Ü L E T K A S S Z A

Kommentek