Hankook: ételmérgezés történhetett!? - még mindig tart a vizsgálat

Dávid • 2018. április 10. 12:13 • Közélet 0 925

Jelentős számú munkavállalót érintő ételmérgezés történhetett a Hankook városunk határában lévő gyárának konyháján, értesült a Castellum.do. Forrásaink szerint a mérgezéshullám pénteken okozott súlyos, hasmenéssel, hányással, valamint esetenként lázzal is járó tüneteket. A cégcsoport megerősítette műhelyünk értesüléseit - hiperkorrekt összegzés a hajtás után.

Nagy számban regisztráltak megbetegedéseket a napokban a Hankook munkavállalói körében, erősítette meg a Castellum.do információit Serfőző Zsóka, a cégcsoport kommunikációs stábjának munkatársa. Mint kiemelte, múlt hét pénteken délutántól kezdődően hányással-hasmenéssel, lázzal járó megbetegedések fordultak elő kollégáik körében. A vonatkozó jogszabályoknak és az észszerűségnek megfelelően még a szombati nap reggelén – amint ezen esetek a tudomásukra jutottak – a Munkavédelmi Osztály tájékoztatta az illetékes hatóságokat, és azonnali vizsgálatot kért az ügyben.


A bejelentéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) illetékes hivatali felé tették meg, a Hankook bejelentéseivel párhuzamosan az éttermi szolgáltató is jelezte a bajt a NÉBIH felé.


A honlapunkhoz eljuttatott összegzés nyomatékosítja: mindkét hatóság megkezdte a vizsgálatot, amely még most is folyamatban van. A NÉBIH hivatalvezetője szombat délután személyesen mintákat vett az étteremben és a konyhában található felületekről, és a szabályoknak megfelelően betárolt élelmiszer mintákat is a laboratóriumba szállította kiértékelésre. A NÉBIH és ÁNTSZ munkatársai a tegnapi napot szintén a Hankook gyárkapuján belül töltötték, folytatva a megkezdett vizsgálatokat és esetfeltárást. Az átadott és a hatóságok által vett minták mikrobiológiai kiértékelése a tőlük kapott visszajelzés alapján körülbelül egy hetet vesz igénybe, erősítette meg érdeklődésünkre a kommunikációs csoport munkatársa.

Serfőző Zsóka kérdésünkre kiemelte: a megkezdett vizsgálatokkal párhuzamosan az ÁNTSZ iránymutatásai alapján és a környező háziorvosok bevonásával szükségessé vált a megbetegedett kollégák további kiegészítő vizsgálata is; ez egyedi minták alapján történik az okok felderítése érdekében. Eddig a cégcsoport 50 munkavállalója fordult orvoshoz az említett megbetegedés miatt, de még gyűjtik az ezzel kapcsolatos adatokat.

További információval a vizsgálatok elvégzése után tudnak szolgálni, zárul a műhelyünkhöz eljuttatott Hankook-os összegzés.

UPDATE 14.05 HELYREIGAZÍTÁS

A fenti összeállítás első verziójának címében és bevezetőjében tényként kezeltük és közöltük, hogy ételmérgezés történt a Hankook-ban, miközben a cégcsoporttól kapott visszajelzés is kiemeli, hogy egyelőre még vizsgálják a történteket, a megbetegedések okait.

A félreérthető elemeket korrigáltuk, és az ígéretekhez híven várjuk/közöljük a vizsgálat eredményét is.

○ ●  B E C S Ü L E T K A S S Z A   

≡ UGORJ A CÍMLAPRA!

○ ●  B E C S Ü L E T K A S S Z A

Kommentek