Zsaruhír: elfogások nagy hétfője – és ugye, mondom, hogy nem számít a kor!

Öcaline • 2018. március 20. 18:44 • Zsaruhír 0 12

Az gázos, hogy súlyos testi sértés miatt vettek őrizetbe egy férfit, de az szerintem egyszerűen gyönyörű, hogy 67 éves a feltételezett tettes. Jó, az megint csúnya, hogy az áldozat meg már 72 esztendőt élt meg. Egy lépcsőházi vita fajult el a Római körúton hétfőn délután. Itt a tavasz, fitog az erő - és a kor teljesen mellékes!

Két elfogásról tudósította műhelyünket a megyei főkapitányság sajtószolgálata, és sajnos erőszakos eset is akad a merítésben. Az első esetben külön érdekes a szereplők életkora: a dunaújvárosi rendőrök egy 67 éves férfit súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként hétfőn délután. A nyomozás adatai szerint a helyi lakos néhány órával korábban egy Római körúton lévő lakóépület lépcsőházában tettleg bántalmazott egy 72 éves férfit, aki a bántalmazás következtében megsérült.
A járőrök Dunaújvárosban, a Velinszky László utcában igazoltattak egy 35 éves helyi lakost hétfőn délben, akiről megállapították, hogy a városi kapitányság lopás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. A rendőrök a férfit elfogták, előállították a rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

Kommentek