Zsaruhír: itt a Tavasz (utca) – késelésig fajult a vita

Öcaline • 2018. március 9. 17:45 • Zsaruhír 0 4

Szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett az a férfi, akit egy szóváltást követően szúrt meg egy másik férfiú a Tavasz utcában szerdán éjjel. A bántalmazót csütörtökön fogták el – súlyos testi sértés bűntett kísérletével gyanúsítják.

Késelés miatt kezdtek eljárást a dunaújvárosi rendőrök, derül ki a megyei főkapitányság sajtószolgálatának összegzéséből. A részletes szóvivői jelentés szerint tettlegességig fajult egy vita a Tavasz utcában csütörtökre virradó éjszaka: az egyik lakásban egy 41 éves férfi az előzetes szóváltást követően késsel megszúrt egy 65 éves férfit. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett - vagyis szerencsére könnyű sérüléssel úszta meg a támadást.

A nyomozók szerint ugyanakkor csak a véletlenen múlt, hogy nem lett nagyobb baj az attak nyomán - súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, gyanúsítottként hallgatták ki a késelőt csütörtökön, erősítette meg a rendőrségi közlemény.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek