Kézilabda: osztálykülönbség a Vasas ellen – a végén kiütéssel nyert a Kohász

Öcaline • 2018. március 5. 18:20 • Sport 0 0

Idegenben, de egyértelműen a meccs esélyeseként vette fel a harcot a Dunaújvárosi Kohász gárdája: együttesünk a Vasas otthonába látogatott, és magabiztos, jó játékkal végül fölényes, 36-17 arányú diadalt aratott!

A tabella utolsó előtti helyén álló Vasas otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket a DKKA felnőtt együttese: csapatunk egyértelműen a meccs esélyeseként lépett pástra a fővárosi találkozón. Az elején gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, három góllal el is húzott György László alakulata, és bár a hazaiak ekkor még lelkesen küzdöttek, az első felvonás derekához érve meg is tartotta vezetését (2-5). Ezt követően szerencsére a technikai hibák száma is nagyságrendekkel csökkent, azonnal nőni kezdett a két csapat közötti különbség – egy remek sorozat nyomán már tíz gólos különbséggel készülhetett a játékrész fináléjára a Dunaújváros (2-12). Innen meg már hiába kapaszkodott a Vasas, a félidőre már el is dőltek a nagy dolgok – tizenkettőre nőtt a két gárda közötti differencia (4-16).
A második felvonás első perceiben újra megtorpant picit a Kohász lendülete, de mielőtt visszatérhettek volna a hazai remények, ismét feszesebbre húzta védelmét a dunaújvárosi gárda – a félidő derekán újra 13 fával vezettünk (11-24).
Ezt a mutatványt egy hatos sorozattal koronázta a Kohász, és a végjátékban már csak arra ügyelt együttesünk, hogy 20 gól közelében tartsa ellenfelét – a mecset végül kiütéssel, de teljesen megérdemelten nyerte 36-17 arányban a Dunaújváros!

Vasas SC – DKKA

17-36 (4-16)

A Kohász gólszerzői: Klujber 4, Szekerczés 4, , Micijevic 4, Kazai 4, Kovács 4, Molnár 4, Dombi 3, Cifra 2, Monori 2, Szalai 2, Bulath, Nick, Grosch. 

(Forrás és fotó: DKKA – Turcsán Fruzsi felvétele)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek