ICA-D: Félárnyék – egy fontos gyűjtemény legújabb darabjai (megnyitó)

"Gyűjteménye van, mégsem múzeum. Mi az?" – ezzel a jogos és középerősen provokatív kérdéssel kezdte megnyitóját a Félárnyék című, a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) rendezett gyűjteményes kiállításon Sárai Vanda kurátor, műkritikus. Vendégposzt – a teljes szöveg a hajtás után!

Gyűjteménye van, mégsem múzeum. Mi az?

A hatásvadász és kissé elhasznált találós kérdés formula a maga banalitásával együtt meglehetősen jól képes megragadni azt a köztes állapotot, amelyben a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet lebeg. Ez a lebegés hívta életre a "Félárnyék"-ot is, ami a tavaly ősszel 20. születésnapját ünneplő intézmény évfordulós rendezvényeinek utolsó állomása. A kiállítás, amely már címében is utal az intézet

múltbeli sikereire és a jelenlegi törekvéseire,

egyszerre kívánja ünnepelni legújabb szerzeményeit, ugyanakkor rá is világít a gyűjtemény egészének kissé háttérbe szorított sorsára is.
Fontos ugyanis megjegyezni, hogy bár a gyakran csak ICA-D-ként emlegetett intézet '97-ben alakult meg, gyűjteménye az alapítást megelőző időkben az Uitz Teremben kiállítóknak köszönhetően már a '90-es évek eleje óta épül. A kortárs művészetnek dedikált kiállítótér ugyan gondos szakmai munkának köszönhetően jött létre, mégis, ha valaki a kezdetekben azt jósolja, hogy a rendszerváltás utáni magyar művészet egyik legemblematikusabb gyűjteménye alakul Dunaújvárosban, valószínűleg az alapítók sem igazán hiszik el.

Már csak azért sem, mert a cél nem egy, a gyűjtemény építésére koncentráló kortárs művészeti múzeum létrehozása volt: az intézet megnevezés maga is inkább egy műcsarnok jellegű működést hivatott előrevetíteni, mintsem egy valós, múzeumi infrastruktúrával rendelkező intézmény képével kecsegtetni. Ennek ellenére a már létező gyűjtemény bővítése sosem vált mellékessé az elkövetkező stábok számára. Bár a növekedés a támogatások és finanszírozás tekintetében nem nehézségek nélküli, a jelenből visszatekintve világos: az ICA-D-ben található műegyüttes kiváló látleletét adja a '90-es évek és a korai kétezres évek magyar képzőművészeti tendenciáinak. Az alkotók, akiknek munkái az idők folyamán bekerültek a gyűjteménybe, mára nemcsak itthon, de nemzetközileg is elismert, középgenerációs művészek.
Az ICA-D működését kívülről szemlélve ez a tulajdonság talán kevésbé látványos, hiányérzetről azonban szó sem lehet, hiszen tagadhatatlanul fontos feladatot lát el mind a közönség, mind pedig a művészeti szcéna szemszögéből:

a kortárs művészeti színtér legjelentősebb alkotóinak

kínál megjelenési felületet hónapról hónapra az intézet falai között.
Ez abban az intézményrendszeri helyzetben, ahol egyre inkább beszűkülnek a lehetőségek, egyre kevesebb a non-profit kiállítótér, a közintézményekben való megjelenés ritka, ebből következően annál értékesebb. A kiállítást követően pedig gyűjteménybe kerülni – szinte felbecsülhetetlen.

Ezen a ponton érnek össze igazán a szálak, hiszen a Félárnyék az intézet által az elmúlt öt év folyamán a gyűjteménybe került munkák közül válogatott. Így kerültek egymás mellé olyan, a gyűjteményben régóta jelen lévő művészek, akik az elmúlt évek legjelentősebb nemzetközi képzőművészeti eseményein képviselték Magyarországot (Csákány István például a documentán, Nagy Kriszta a Manifestán, míg Várnai Gyula a 2017-es Velencei Biennálén), és olyan fiatal alkotók, akik az elmúlt időszakban mutatkoztak be Dunaújvárosban. (A Borsos Lőrinc alkotópár, Brückner János vagy Szalay Péter, hogy csak néhányukat emeljem ki, mind egyéni kiállításokkal töltötték meg az ICA-D-t, hogy ezt követően műveikkel integráns részét képezzék az intézet jövőjének is.)
Bár a gyűjtemény átfogó történeti feldolgozása – részben kissé láthatatlan volta miatt – még várat magára, a benne szereplő művészgeneráció alkotóinak sikere vitán felül áll. Hogy az újonnan bekerülő művek és alkotóik a nyomdokaikba lépnek-e, talán kissé korai megjósolni, de a hazai és nemzetközi díjakat, vásári és kiállítási részvételeket tekintve nem túlzás azt állítani, hogy mindannyian igen jó úton járnak. 

Ami azonban a legizgalmasabb kérdés: mit kezd a gyűjteményezési pozíciójával maga az intézet? 

Milyen irányba látja fejlődni a 2010-es évek kortárs magyar művészeti tendenciáit, és mit kíván ebből ő maga megőrizni? Erre kíván egyfajta választ adni a Félárnyék című gyűjtemény, egyszerre bemutatva, kiket kíván beemelni a már kanonizált alkotói közé, és kifejezve azt a reményt, hogy a már meglévő gyűjtemény is többet fog kapni a neki kijáró jogos figyelemből.

Sárai Vanda

(Forrás és fotó: ICA-D; nagy köszönet Sárai Vandának a közlés lehetőségéért; címlap- és nyitókép: Nagy Kriszta – Kép 5-6.; 2014; a MANK ajándéka)