Kézilabda: komoly küzdelem, de végül szép győzelem a Kisvárda ellen

Öcaline • 2018. január 6. 20:29 • Sport 0 0

A félidőben még az ellenfél vezetett, de vert helyzetből is fölállt a Kisvárda elleni bajnoki meccsen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia gárdája a sportcsarnokban ma este: együttesünk végül 25-21 arányú sikernek örülhetett – szép volt, csajok, csak így tovább!

Kiváló erőkből álló, de így is csak a tabella tizedik helyén szerénykedő gárdát fogadott a DKKA alakulata a sportcsarnokban a bajnokság mai játéknapján – ennek nyomán tisztában volt a kohászlányok közössége azzal, hogy

nem lesz egyszerű feladat

a Kisvárda legyőzése. György László vezetőedző fegyelmezett támadásszervezést, feszes, határozott védőmunkát várt együttesétől – köztük a gyermeke születése óta először csatába küldött Bulath Anitától, akinek pályára lépését óriási ovációval köszöntötte a Kohász-tábor.
Nem is kezdődött rosszul a meccs dunaújvárosi szempontból, hiszen gyorsan kétgólos vezetésre tettek szert a hazaiak – 3-1 után viszont sajnos megállt a tudomány, és a kihagyott ziccerek, valamint a technikai hibák zöld utat engedtek a várdai alakulatnak. Sorra-rendre dolgozta ki, majd értékesítette a helyzeteit a szabolcsi gárda, és egy ötös sorozattal lepték meg a mieinket (3-6). Szerencsére összeszedte magát a csapat, és Klujber, valamint Kazai két-két találatával visszavette a vezetést (7-6). Aki esetleg úgy gondolta, innen már örömjátékot láthat, hatalmasat tévedett – folytatódott az idegőrlő, hektikus játék, és mivel a véghajrában ismét az ellenfél percei következtek, a nézők hatalmas bosszúságára a Kisvárda sovány előnyével várhatták a folytatást a csapatok (11-12).
A második felvonás elején sajnos tovább folytatódott a mieink vesszőfutása, öt perc alatt mindössze egyetlen gólocskát produkált a Kohász, és mivel a vendégek ziccerig játszott akciói jóval hatékonyabb befejezést hoztak, a 35. percben már hárommal vezetett a nyírségi alakulat (12-15). Szerencsére

sikerült fordítani a játék képén,

egyre határozottabban védekezett a hazai gárda, és mivel ezúttal a befejezések is pontosabbak voltak, a játékrész derekához közeledve előbb egalizált, majd végre a vezetést is átvette csapatunk (16-15). A folytatás is változatos, küzdelmes és kegyetlen csatát hozott – hol a Kohász vezetett egyetlen gólocskáéval (19-18), hol a Várda került újra orrhosznyi előnybe (20-21). A parázs hangulatú, végletekig kiélezett összecsapás fináléja azonban egyértelműen a mieinknek sikerült jobban, s a fogcsikorgató küzdelem végén 25-21 arányú dunaújvárosi sikernek örülhettünk.

Szép volt, lányok – csak így tovább, hajrá, Kohász!

Mestermérleg

A végeredményt illetően örömmel nyilatkozott a lefújás után György László vezetőedző, ám a látott játékkal nem volt maradéktalanul elégedett: 
– Óriási küzdelem zajlott a pályán, nagyon hektikus volt a mérkőzés, s bizony a rengeteg kihagyott helyzettel a saját magunk dolgát nehezítettük meg. Ezzel együtt azonban végig nagyot küzdöttünk, egy pillanatra sem adtuk fel a meccset, s a küzdeni akarásunk végül meghozta a győzelmet. Nagyon kellett nekünk most ez a sikerélmény – s bízom benne, hogy ebből erőt, önbizalmat tudunk meríteni a közeljövő mérkőzéseire is!

Dunaújvárosi Kohász KA – Kisvárda Master Good SE
25-21
(11-12)
A Kohász gólszerzői: Kazai 6, Micijevic 5, Kovács 5, Klujber 3, Szalai 3, Szekerczés, Monori, Grosch.

(Fotó: DKKA - archív)

 

 

 

 

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

Kommentek