Tábori klíma: harapós hideg után némi enyhülés várható – kevés csapadékkal

Öcaline • 2017. december 18. 17:43 • Meteo 0 1

Reggelente csikorgó fagyok, nap közben fagypont körüli értékek – hideg, télies időszak vár ránk a következő napokban a Castellum időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. A csapadék mennyisége egyelőre nehezen jósolható – de jelen állás szerint fekete karácsonyra van nagyobb esély.

"Téli hideg térségünkben!" – nagy meglepetést nem okozott Karusz Mikes Miklós beköszöntője; a Köpönyeg.hu tematikus portál szakértő szerkesztője szerint főleg reggelente számíthatunk harapós hidegre. Lássuk máris a részleteket!

Kemény fagyok – főleg reggelente

Amint tapasztalhattuk, a mai napot változóan felhős idő jellemezte, komoly csapadék nélkül – sokfelé megélénkült viszont az északnyugati szél, a reggeli fagyok után nap közben 1-2 fokos értékeket mérhettünk.

Jégbe dermedhet  következő napokban (Laczkó György fotója) Jégbe dermedhet következő napokban (Laczkó György fotója)

A közeli kilátások hasonló mutatókat ígérnek: kedd estig többórás napsütés valószínű, majd elsősorban a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, és kisebb havazás is kialakulhat. Marad a hideg téli idő – hajnalban kemény mínuszokkal, nap közben fagypont körüli értékekkel. Erősen felhős, több helyen tartósan ködös időre lesz kilátás szerdán – a nyugati tájakon főleg hajnalban, reggel szállingózhat a hó. A hőmérséklet nap közben sem moccan el a fagypont körüli értékekről, az ország nagy részén még nap közben sem számíthatunk pozitív értékekre! 

Enyhülés – de a vége még hó is lehet!

A középtávú előrejelzések specialistája szerint a hét közepétől változik a kép: csütörtökön fokozatosan beborul az ég, és egyre többfelé számíthatunk csapadékra – eleinte mindenhol havazás valószínű, majd nyugaton már inkább havas eső, eső lehet. Megerősödik az északnyugati szél, a délutáni órák hőmérséklete 2-4 fok körül alakul.

Pentelei anziksz télidőben (Nagy Klára felvétele) Pentelei anziksz télidőben (Nagy Klára felvétele)

Marad a borongós idő pénteken is, többfelé csapadékkal: ekkor már nagyrészt eső, havas eső várható, de északon, északkeleten végig maradhat a szilárd halmazállapot. Viharossá fokozódhat az északnyugati szél – térségünkben 5-7 fok közé enyhül a levegő.
A hét vége is változékony, csapadékos időt ígér – várhatóan az utolsó pillanatig nagy kérdés marad, számíthatunk-e fehér karácsonyra, hiszen a gyakran erősen megnövekvő felhőzetből szórványosan alakulhat ki havazás, hózápor szombaton, de azonnal el is olvadhat a fehér lepel. Szenteste napján, vagyis vasárnap változóan felhős idő ígérkezik – több helyen napsütéssel; elvétve előfordulhat hózápor, helyenként hószállingózás, de egyeélőre megjósolni is nehéz, számíthatunk-e megmaradó hóra.

De persze reménykedünk!

 

 

 

 

 

 

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

 

 

Kommentek