ICA-D: "Káin gyermekei" a KineDok filmklub évzáróján

Öcaline • 2017. december 4. 17:57 • Közösség 0 0

Magyar alkotással, ráadásul egy nagyon komoly témát feldolgozó filmmel jelentkezik a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) az idei utolsó KineDok filmklub: az érdeklődők Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotását tekinthetik meg szerdán este. Mindenkit várnak – illetve várunk, mert én biztos ott leszek.

Nem mindennapi művel zárja az idei esztendőt a KineDok sorozata az országos merítésű kezdeményezés dunaújvárosi bázisán: december 6-án, szerdán 18 órától Gerő Marcell Káin gyermekei című, 2014-es filmjét tekinthetik meg az érdeklődők a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D).
A  film egy rendhagyó kísérlet végeredménye, hiszen az 1984-ben Magyarországon készült Bebukottak című dokumentumfilm gyilkosságért elítélt fiatalkorú főszereplőinek felkutatására és megszólaltatására vállalkozik. E vállalkozás kiindulópontja az olthatatlan kíváncsiság – mi lesz a megbélyegzettel? Mi lesz azokból a fiúkból, akik kamaszkorukban embert öltek, egész fiatalságukat börtönben töltötték – és legalább 25-28 évesek, amikor szabadulnak?
Harminc évvel, azaz több mint egy emberöltővel később már tisztán látszik, milyen irányba kanyarodott az akkori kamaszok – mostanra meglett férfiak – sorsa. Sors, bűn és örökség; drámai erejű valóságszeletek Káin gyermekeinek szemén keresztül.
A vetítés előtt érdemes megnézni a Bebukottak című dokumentumfilmet, amely ingyenesen elérhető az alábbi linken:

Bebukottak (katt!) >>

A film után beszélgetésre várják az érdeklődőket – ennek keretében némi szerepet vállal szerénytelenségem is.

A belépés díjtalan – mindenkit szeretettel várnak, várunk!

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

Kommentek