Jégkorong: vereség a Ferencváros otthonában, búcsú a kupasorozattól

Öcaline • 2017. november 29. 20:52 • Sport 0 3

Immár matematikai esélyét is elvesztette a négy közé kerülésre a DAB gárdája a jégkorong Magyar Kupában, miután a múlt pénteki fölényes diadal után ma súlyos, 5-1 arányú vereséget szenvedett a Ferencváros gárdájától.

A múlt heti ligadiadal után bizakodva várta az FTC elleni összecsapást a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata – a Morgan-legénység ezúttal a Magyar Kupa sorozatában látogatott a Zöld Sasok otthonába. Fontos téttel bírt a találkozó, ugyanis egy rendes játékidős győzelem esetén életben maradtak volna a dunaújvárosi remények a négy közé kerülésre – minden más eredmény búcsúval ért föl a sorozattól.
Ehhez képest pocsékul kezdődött a mieink számára a találkozó, mert bár az első percek még viszonylag kiegyenlített játékot hoztak, fölénybe került a hazai gárda, és előbb a 6. percben, majd alig fél minutummal később újra  mattot adott Scolának – aligha véletlen, hogy a csapat kanadai mestere azonnal időkéréssel igyekezett felrázni a Bikákat (2-0). Sajnos nem sikerül, mert ugyan akadt egy-egy kísérlet, gólt nem szerzett a dunaújvárosi gárda, és ami még ennél is bosszantóbb, a 14. percben újra a Fradi-tábor örülhetett, az első szünetre masszív hazai vezetéssel vonulhattak a csapatok (3-0)
A második felvonásban még egyszer visszatértek a dunaújvárosi remények, hiszen a 31. percben Izacky révén szépített a DAB, de közel sem pörgött a megfelelő fordulatszámon csapatunk. A harmad fináléja sajnos ismét a Sasoké volt, és a fölényt gólra is váltották – az utolsó harmadra ismét fölényes zöld-fehér vezetéssel készülhetett a két együttes (4-1). És a csoda sajnos elmaradt, hiszen becsülettel küzdött, de kicsit hitehagyottan játszott a Dunaújváros – egy ilyen kiélezett meccshelyzetben ez végzetes. A 44. percben egy újabb hazai találat meg is pecsételte a mieink sorsát – innen már nem volt visszaút, hiszen a meccs végéig taktikusan őrizte fölényes vezetését a Ferencváros. A meccset tehát 5-1 arányban a hazai gárda nyerte – míg a mieinknek már matematikai esélyük sem maradt a négybe kerülésre a Magyar Kupa idei sorozatában.

Ferencvárosi TC – Dunaújvárosi Acélbikák
5-1
(3-0, 1-1, 1-0)
Az Acélbikák gólszerzője: Izacky.

 

 

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

Kommentek