"... érdeklődjek a szomszédoknál": nincs mese, visszatért a házmester-szellem – szeretett városunkba is!

Öcaline • 2017. november 29. 19:48 • Közélet 0 0

Nem elég, hogy teleszarják az utcát meg az összes létezhető médiafelületet, folyamatosan öntve a pofánkba a hazugsággyári szennyet. Az egyik képviselő arra indított magánakciót(?), hogy mások lakókörnyezetükben érdeklődjenek, visszaküldték-e az álompolgárok a "nemzeti konzultáció" frázissal illetett agymosás kérdőíveit, értesült a Castellum.do. Kösz, Orbán!

Először persze én se hittem el a történetet, amikor egy régi hűséges olvasónk, T. (nevének kezdőbetűjét kérésére megváltoztattuk) elmesélte: egy ismerősét az egyik önkormányzati képviselő arra kérte, ugyan,

kérdezze már meg a lakókörnyezetében élőket,

visszaküldték-e a "Soros-terv" kapcsán kezdett "nemzeti konzultáció" kérdőíveit.

Hitetlenkedésemet végül maga az adatközlő – nevezzük G-nek (természetesen biztonsági okból az ő neve kezdőbetűjét is megváltoztattam, 2017, Magyarország, csókolom) – oszlatta el, aki kérdésemre határozottan megerősítette, valóban érkezett hozzá ilyen kérés:
– Nagy Zoltánné kért meg arra, hogy érdeklődjek a szomszédoknál, visszaküldték-e a kérdőíveket – azt mondta, a házunkban kéne elmenni és meg kéne kérdezni a lakókat, visszaküldik-e a konzultációs levelet, igen vagy nem. Aztán pár nap múlva telefonon érdeklődött az eredményről.
Az legyen a maszek véleményem, hogy személy szerint

a legmocskosabb diktatúrákat idéző

házmester-szellem visszatérésének, szeretett városunkban újbóli történő megtelepedésének ékes bizonyítékát látom a történet mögött, amelyről talán nem mondhatjuk, hogy ab start jogsértő, de legalábbis több elemében aggályos.

Kinek mi köze lehet (a lakókörnyezetemben pláne), hogy mit kezdtem a kérdőívekkel? Miért érdekli egy önkormányzati képviselőt, visszaküldtem-e? Mit kezd a válasszal? Listát készít? Továbbítja? Kinek? Miért? Egy csomó súlyos, égető és fenyegető kérdés.
És  mivel G. kérdésünkre nyomatékosította, úgy tudja, nem elszigetelt esetről van szó, vagyis a képviselő asszony többeket is megkért hasonló "érdeklődésre", természetesen a leginkább érintettől,

Nagy Zoltánnétól is megerősítést vártunk

a kutakodás hátteréről. Rákérdeztünk az akció motivációjára is, valamint arra, hány embert kért föl ilyen adatgyűjtésre. Megkérdeztük azt is, hány embertől és hány emberről kapott információkat, és a megszerzett adatokat kinek és milyen formában továbbította, különös tekintettel mind a kérdezők, mind a válaszadók különleges (személyes) adataira. Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, egyedüli kezdeményezésről van-e szó, vagy szervezett, esetleg pártutasításra történt akciósorozatról.

Mivel a város hivatalos honlapján nem találtunk közvetlen e-mail elérhetőséget a képviselő asszonyhoz, ezért az önkormányzati sajtószóvivőt kértük kérdéseink tolmácsolására írásban. A kérdéseket – lényegében megegyező tartalommal – e-mail formájában eljuttattuk a helyi Fidesz első emberéhez, Cserna Gábor polgármesterhez is. Mindkét levélben jeleztük, hogy az eset kapcsán november 29-én, szerdán összeállítás jelenik meg a Castellum.do oldalon – függetlenül attól, érkezik-e válasz. 

A leveleket hétfőn este postáztuk. Válasz még nem jött.

(Képeink természetesen illusztrációk, a "Soros-terv"-ről és a kapcsolódó kommunikációs offenzíváról a Slejm videóját ajánljuk illő tisztelettel!)

 

 

 

 

 

 

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

 

 

Kommentek