Kézilabda: vereség Dániában – de a továbbjutás kérdése még nyitott!

Öcaline • 2017. november 12. 20:04 • Sport 0 0

Végig tartotta a lépést a dán listavezetővel, és végül mindössze egyetlllen gólocskával maradt alul a Dunaújvárosi Kohász az EHF Kupa harmadik fordulójának koppenhágai odavágóján: óriásit küzdött a csapat, és a 22-21 arányú vereség ellenére még teljesen nyitott a továbbjutás kérdése!

Az EHF Kupa harmadik körének első meccsét vívta Dániában a DKKA gárdája szombaton:  a kohászlányok délután fél kettőtől Koppenhágában léptek pástra, mégpedig a dán bajnokságot vezető Koebenhavn együttese ellen. A start előtt Camila Micijevic, Klujber Katrin és Szalai Babett sérülése is okozott némi fejfájást a szakvezetésnek, ám végül mind a hárman pályára léphettek a párharc első felvonásán.
Ahogy várható is volt,

alaposan bekezdtek a csapatok

a mérkőzés elején, az első négy percben két-két gólt láthattak mindkét oldalon a drukkerek. A folytatásban azonban visszavettek a góltermésből a felek, mert a védelmek mindkét oldalon jól működtek, s bár a hazaiak kétszer is magukhoz ragadták a vezetést, a Kohász rendre egalizált sőt – a félidő derekához közeledve sikerült előnybe is kerülnie, méghozzá úgy, hogy első öt góljából négyet Kovács Anna szerzett (4-5). A dánok ugyan fordítottak, de a Kohász jó védekezésének és feljavuló támadójátékának köszönhetően újra fórba került,; a viszonylag kevés gólt hozó első felvonást mégis a mieink húzták be – a szünetre egyetlen góllal ugyan, de a György-gárda vezetésével vonultak a felek (11-12).
A második felvonást is jól kezdte csapatunk, s Katarina Tomasevics parádés védéseinek is köszönhetően háromra nőtt a különbség (11-14). Persze a vendéglátók egy pillanatig sem adták fel, és bár többnyire a mieink vezettek egy-két fával, a felvonás derekához érve egyenlítettek (17-17).
Ahogy vártuk, óriási izgalmakat tartogatott a véghajrá, hiszen egyáltalán nem volt mindegy, hogy a visszavágónak milyen eredménnyel készülhetnek a csapatok. Egy újabb dunaújvárosi kiállítás nehezítette ellenére

sikerült rendre válaszolni

a hazai találatokra, s az utolsó tíz percre fordulva újra kettővel vezetett a Kohász (18-20). Egy dán időkérés után egyenlítettek a házigazdák, és bár az utolsó pillanatig nyílt volt a meccs, a végén a győzelmet is kicsikarták. A 22-21 arányú koppenhágai diadal ellenére minden dicséretet megérdemel a Dunaújváros – azon túl, hogy végig öldöklő csatára kényszerítették ellenfelület, az egyetlen gól különbség minimum biztató a folytatást illetően!

Kemény harc lesz – de küzdeni tudás tekintetében jelesre vizsgázott a csapat!

A Kohász a vereség ellenére dicséretesen kitartott a svéd, dán és holland válogatottakkal felálló dán listavezető ellen, különösen Katarina Tomasevics és Kovács Anna remekelt a találkozón. És bár minden vereség fájó, ígéretes helyzetből várja együttesünk a párharc jövő hét szombati visszavágóját, amelynek a Dunaújvárosi Sportcsarnok ad majd otthont!

Győzni kell – a jelszó a régi: hajrá, Kohász!

Koebenhavn Handbold – Dunaújvárosi Kohász KA 
22-21
(11-12)

A Kohász gólszerzői: Kovács 9, Kazai 3, Bouti 3, Klujber, Micijevic, Szalai, Dombi, Monori, Takács D. 

(Forrás és archív fotó: DKKA)

 

 

 

 

 

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

Kommentek