Óratekergetés: vasárnap hajnalban kezdetét veszi a téli időszámítás

Dávid • 2017. október 27. 11:01 • Közérdekű 0 11

Ugyan okostelefonjaink és számítógépeink automatikusan átállnak majd hajnali 3 óráról 2 órára, azért nem árt tudni: vasárnap hajnalban kezdetét veszi a téli időszámítás. 

Október utolsó vasárnapján, vagyis 29-én hajnali háromkor kettő lesz. 

És ezzel a mutatvánnyal egy kerek órával többet aludhatunk az óratekergetős éjszakán.

A téli időszámítás a Mavir szerint egyébként azért nagyon klassz dolog, mert a szokásos reggel 7 és este 10 óra közötti ébrenléti idő jobban egybeesik a természetes világosság idejével. Ennek ellenére azonban

a magyarok 80 százaléka hallani sem akar/szeretne az évenkénti két óratekergetésről

– legalábbis ez derült ki egy tavalyi felmérésből. Sőt, az ellenzők kétharmada a fix nyári időszámítás híve; a téli időszámítást nem preferálóknak a túl korai sötétedéssel van bajuk. És hát lesz is, ismételten, mégpedig már vasárnaptól. 

Energiamegtakarítási okokból Magyarországon 1985 óta tekergetjük az óráinkat évente két alkalommal. Az évenkénti két óraátállítás az EU minden országára érvényes, hazánkban – az uniós irányelvekhez igazodva – egy kormányrendelet határoz ezekről, így a most esedékes vasárnapiról is. 

 

Az óratekergetési manővereket nem csak a magyarok nem szeretik, 

a finnek például 70 ezer szignóval ellátott petícióval álltak elő a nyári időszámítás eltörlése érdekében. Nálunk a Jobbik politikusait zavarja a legjobban a dolog. Ők azt szeretnék, ha hazánkban fix maradna a nyári időszámítás.

A Jobbik kezdeményezését az országgyűlés azzal az érvvel fúrta meg, hogy a végleges nyári időszámítás Magyarországon tulajdonképpen

  • ésszerűtlen,
  • az ötlet ráadásul gazdaságpolitikailag sem kóser.

Merthogy az a mondás, az évenkénti két óratekergetéssel rendszerint mintegy 100-120 ezer megawatt energiát takarítunk meg. 

 

Szakértői vélemények alapján viszont az óraátállítások megszüntetésének ötlete mégsem ördögtől való. 

Az emberek ugyanis alapvetően nehezen alkalmazkodnak az új időszámításhoz  a télihez éppúgy, mint a nyárihoz. Rövidebb távon még alvászavarokat is okozhat, ami pedig evidensen kihatással lehet az emberek munkaképességére is. A negatív előjelű következményeket tételesen felsorakoztató számla ezzel még korántsem ér véget: a szakemberek azt mondják, az óraátállítások egészségügyi problémákat is eredményezhetnek. Állítólag komolyabbakat is. Ettől függetlenül vasárnap hajnali 3-kor 2 lesz – és ezzel kezdetét veszi a téli időszámítás. 

Facebook | E-mail | Cikkek | Twitter


Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikket írni, ám pénz nélkül nem megy! Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, karakteres és kritikus hírújságját! 

# F I N A N S Z Í R O Z Á S

Kommentek