Kézilabda: vereség a vége – de így is biztos továbbjutás az EHF Kupában

Öcaline • 2017. október 22. 19:36 • Sport 0 4

Kétgólos veresége ellenére biztosan jutott az EHF Kupa következő fordulójába a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese: csapatunk 27-25 arányban kikapott ugyan a CSM Roman otthonában, de összesítésben megérdemelten léphet tovább. Szép volt, csajok, hajrá!

Románvásáron, a CSM Roman elleni kupapárharc visszavágóján lépett pályára ma délelőtt a DKKA gárdája: György László alakulata az itthon kivívott hétgólos előnyből várta a csatát – ugyanakkor a kohászlányok határozott célja az újabb győzelem kivívása volt. 

A várt-remélt lendülettel állt bele a csatába csapatunk, és bár tisztességgel kapaszkodott a házigazda is, lendületes játékával el is húzott két góllal (4-6). A folytatásban feljött a román együttes, sőt, a félidő derekára fordítani is tudott (9-7). Egy dunaújvárosi időkérésé során

rendezte a sorokat

Gyögy László vezetőedző, és szerencsére bevált a húzás: egyenlíteni tudott csapatunk, és bár a szünetet jelző sípszóig egy-egy apró gólocskával mindig a vendéglátók vezettek, rendre egalizált a Kohász – végül a félidőre is igazságos döntetlennel vonultak a csapatok (13-13).
A második játékrészt elkeseredett rohamokkal kezdte az ellenfél, de a mieink védelme jól zárt, és nemcsak tartotta magát a Dunaújváros, de újra vezetés szerzett (15-16). A folytatásban hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy-egy apró találattal – de

idővel egyre távolabb került

a továbbjutás reménye az ellenféltől (20-19). Ebből a helyzetből még fordítani is tudott a Kohász, és bár ezt követően újra jött egy kisebb hullámvölgy, de az egy-két gólos román vezetés kevés volt az összesített üdvösséghez (26-25). Az utolsó percekben már csak az eredmény tartására koncentrált a György-csapat, és bár egy gólt még talált az ellenfél, a végső, 27-25 arányú diadalnak egyáltalán nem örült a hazai gárda. 

Nem csoda: taktikus és fegyelmezett játékával a DKKA összesítve felülmúlta jó erőkből álló ellenfelét – és az összesített 56-51 arányú siker révén megédemelten léphet az EHF Kupa következő fordulójába.

Szép volt, csajok, csak így tovább!


CSM Roman – Dunaújvárosi Kohász KA 
27-25
(13-13) 

A Kohász gólszerzői: Micijevic 6, Klujber 5, Szekerczés 4, Szalai 3, Bouti 2, Kovács 2, Molnár, Dombi, Takács D.

(Forrás és archív fotó: DKKA – Turcsán Fruzsi felvételei)

 

 

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

Kommentek