Jégkorong: katasztrofális kezdés után megérdemelt bukó a MAC ellen

Öcaline • 2017. október 20. 22:24 • Sport 0 2

Korán visszahozhatatlan hátrányba került, és bár a meccs nagy részében kitett magáért, végül mégis sima, 6-3 arányú vereséget szenvedett a DAB alakulata az Erste Liga sorozatában – fájdalmunkat tetézi, hogy mindezt hazai pályán szenvedte el a MAC együttesétől a dunaújvárosi gárda. A védőmunka vonal alatti, nincs mese.

Esélyesként látogatott a jégcsarnokba az Erste Liga második helyén álló MAC gárdája, és bár a frissen igazolt Hári Norbert még nem léphetett pályára, a hazai tábor abban reménykedett, hogy sikerül megszorongatni az idei szezonban egyszer már "elcsípett" fővárosi gárdát.
Ehhez képest nem borzalmasan, hanem egyenesen katasztrofálisan kezdett a DAB: az eléső percekben még mi játszottunk fölényben, de alig szabadult ki a szorításból a MAC, azonnal gólt szerzett a 6. percben (0-1). A következő percek mutatványánál

elfogytak a szavak:

egy percen belül ismételt a vendégekcsapat, majd pillantok alatt állva hagyta a mieinket (0-3).
És ezzel még nem volt vége, hiszen ugyan időkéréssel igyekezett lelket önteni a játékosokba Jason Morgan, ráadásul kapust is cserélt a DA napokban igazolt kanadai mestere, a folytatásban sem volt köszönet: a 11. percben két formás akció végén is a MAC örülhetett, így az első játékrész derekára KO-közelbe került a hazai brigád (0-5).

A harmad hajrájára picit összeszedettebbé vált a mieink játéka, a 18. percben Léránt becsületgólja szépített valamit az álláson – de az eredményjelzőn álló 1-5 akkor is igen-igen gyászosan mutatott.
A második harmadtól jóval összeszedettben és pláne harcosabban játszott a DAB, igaz, a fővárosi alakulat sem szakította rongyosra az istrángot. A mieinknél két vas jelezte az akarást, a helyzetek azonban rendre kimaradtak, és ahogy az lenni szokott, a túlfélen menetrend szerint beakadt egy újabb kísérlet – az utolsó felvonásra fordulva ismét öt lett közte (1-6)
Az utolsó harmadban már

a becsületért küzdött

a csapat, és  a kísérleteket végre siker koronázta – az 52. percben fórból, egy percre rá Tanka büntetőből talált a MAC ketrecébe.

Ezzel ugyan a gyászos KO-t sikerült elkerülni, de a játékban jóval hatékonyabb, pontosabb, energikusabb ellenfél így is megérdemelt sikert aratott (3-6).

Dunaújvárosi Acélbikák –MAC 
3-6
(1-5, 0-1, 2-0)
Az Acélbikák góllövői: Léránt, Novotny, Tanka. 

Mestermér(l)eg

Érthetően elégedetlen volt a látottakkal, és elsősorban mentális problémákat sejt a siralmas mutatvány hátterében Jason Morgan vezetőedző: 
– Tudtuk, hogy a MAC nagyon erős csapat, így azt kértem a fiúktól, hogy minden ütközést fejezzenek be, ezzel lehet csak kizökkenteni egy ilyen szintű játékosokból álló gárdát. Sajnos az első harmadban volt tíz perc teljes leállás, amit természetesen nem lehet megengedni még gyengébb ellenféllel szemben sem – a második és harmadik harmadban hiába tartották be a fiúk az utasításokat, az elején olyan mély gödörbe löktük magunkat, ahonnan nem tudtunk kimászni. Úgy érzem az elmúlt pár nap és a két mérkőzés után, hogy elsősorban fejben vannak problémák. Amikor valami rossz történik, akkor az egész csapat hullámvölgybe kerül, frusztráltak, idegesek lesznek a játékosok, ami csak tovább ront a helyzeten. Ezen kell elsősorban változtatnunk – mert a játékosok képességei alapján sokkal jobb ez a csapat, mint amit az eredmények tükröznek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek