A könnyeimmel küszködtem, mikor elváltak útjaink Brúnóval. Nem volt könnyű megélni, hogy életem egy rövid, ám annál szebb fejezete egy szempillantás alatt véget ér(t). Ideiglenes kutyabefogadóként dobbantottam a Dunaújvárosi Állatvédő Egyesületnél. 

Augusztus elején olyanra vállalkoztam az itt és most debütáló, jelen pillanatban is önerőből formálódó Dunaújvárosi Állatvédő Egyesület (DÁV) önkénteseként, amire eddig még sohasem: barátnőmmel karöltve 

ideiglenes kutyabefogadó lettem. 

Brúnó kezdeti megsegítése révén magam is rengeteget tanultam. (Önismereti tréningnek sem volt utolsó.) 

Brúnó első blikkre beaglenek tűnik, ám a látszat csal: valójában ő egy erdélyi kopó. Ebből fakadóan pedig olyan

• hihetetlenül makacs,
• meglehetősen önfejű
• és határozott,

mint egy kompromisszummentes kritikus újságíró. És ha együttélésünk során nem is döngöltük földbe a NER-t, egy kisebb falkát azért elég szépen összekovácsoltunk. A környéken élő általános iskolás kis nebulók, nevezetesen Szandra, Nóra és Eszter szívébe annyira beleásta magát Brúnó, hogy a szomszéd lépi előtt a havercsajok még egy emléklenyomatot is készítettek az utolsó közös napon – mutatom: 

We love #brúnókutya

Brúnó tehát többek kedvence lett a Lajos király környékén; a mai napig sokan érdeklődnek a kutyus hogylétéről. Ennek dacára Brúnó múltja mégis igen hányatott: 

utcakutya volt, a város szélén figyeltek fel rá 

még a nyár derekán. A Dunaújvárosi Állatvédő Egyesület nyújtott neki menedéket. Brúnó ebből nagyjából annyit érzékelt, hogy míg korábban hónapokon keresztül szakadó esőben, heves viharokban a szabad ég alatt küzdött ádáz harcot a holnapért, később már egy Lajos király körúti társasház 4. emeletén rághatta önfeledten a labdáit ideiglenes befogadóinál, vagyis nálam/nálunk. (Hát vagy éppen aludhatott mellettem.) 

Tudom, úgy tűnik, pedig nem: a kép még véletlenül sem beállított

Brúnó a legelső pillanattól kezdve szobatiszta volt, a lakásban jobbára nyugodtan viselkedett.

Nem tágított tőlem/tőlünk. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az ajtón kívül 

vérbeli lázadó kamaszként komolyan megedzette tűrőképességemet. 

Egyrészt ősi ösztöneinek csak nehezen tudott ellenállni. A fajtaleírás nyomán hiába ragaszkodik (sőt, adott esetben védelmezi) gazdáját, szakemberek szerint nagyfokú kötődés és tisztelet szükséges az erdélyi kopók részéről, hogy behívhatóak és akár póráz nélkül is sétáltathatóak legyenek. Brúnónak pedig még az emberi közelség is új elem volt az életében, nemhogy a pórázzal való mozgolódás.

Másrészt Brúnó számára a pórázzal való megbarátkozással még korántsem ér véget a kihívások sora: a városi klímához is akklimatizálódnia kell. Időbe telik, míg rájön, a közelében tekerő bringások vagy éppen a gazdival szóba elegyedő járókelők bizony új életterének attribútumait jelentik. Merthogy ami nekünk természetes, az neki még nagyon új. 

A problémára megoldás is van, rehabilitációnak hívják. 

Ez rendszerint egy hosszú folyamat, amely sok munkát, de mindenek felett 3 interdependens szereplőt kíván: 

1. evidensen egy kutyust,
2. meg egy képzett és gyakorlott koordináló/tanácsadó szakembert,
3. valamint – és egyáltalán nem utolsó sorban – egy gazdit. (És nem ideiglenest!) 

A Dunaújvárosi Állatvédő Egyesület bár kiemelt hangsúlyt fektet a kutyákkal való interakcióra, közvetlenül mégsem tud kutyarehabilitációval foglalkozni. Tudniillik gazdi nélkül nincs/nem lehet kutyarehab. Közvetett módon ugyanakkor már nagyon is érdekelt abban, 

a gazdira váró kutyusok és potenciális kétlábú társaik ütőképes párost alkossanak.

Itt és így kerül képbe az állatvédő közösség partnerévé szegődött személyes ismerősöm, Czibere Cecília kinológiai oktató. Cecília kutyaiskolájában az örökbefogadók jó kezekben rehabilitálhatják, illetve szocializálhatják kutyusukat.

Brúnó egy hónap után az egyesület kulcsemberéhez, Dórihoz került, napjainkban pedig a Duna Dog Center kutyasuliban tanul újdonsült szerető gazdájával együtt.

Minden jó, ha vége jó – mint a mesékben, úgy megy ez mifelénk. 

 !  Diszklémer

> A Castellum.do a Dunaújvárosi Állatvédő Egyesület médiapartnere;

> emellett Tóth Dávid, a Castellum társalapító-újságírója a DÁV önkéntese.

> A Dunaújvárosi Állatvédő Egyesület jelen pillanatban az alakulási/alapozási/előkészületi stádiumban mocorog, lehetőségeihez mérten napról napra szisztematikusan építkezik – a csapat hamarosan teljes erőbedobással a védtelen állatok szolgálatába és a potenciális gazdijelöltek rendelkezésére áll.

> A DÁV Facebook-oldalát azonban ettől függetlenül már most is bekövetheted.

Facebook | E-mail | Cikkek | Ask.fm
 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!