Zsaruhír: kétségbeesve keresik Viktóriát – segíts te is, ha tudsz!

Öcaline • 2017. augusztus 16. 17:33 • Zsaruhír 0 6

A nyilvánosságtól is várják a segítséget a dunaújvárosi rendőrök egy 16 éves lány eltűnése ügyében: a perkátai Peresztegi Viktória augusztus elején távozott ismeretlen helyre otthonából – tartózkodási helye jelenleg is ismeretlen. Segíts te is, ha tudsz – felhívás a hajtás után!

A dunaújvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik – eltűnése miatt körözési eljárást folytatnak Peresztegi Viktória perkátai lakos ügyében, derül ki a megyei főkapitányság sajtószolgálatának összegzéséből. A szóvivői jelentés szerint a 16 éves lány augusztus 3-án távozott ismeretlen helyre perkátai otthonából, tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.


 A kamaszlány megközelítőleg 160 centiméter magas, körülbelül 50-55 kilogramm a testsúlya. Haja egyenes, áll alá érő, festett szőke színű; a rendőrségi felhívás szerint Viktória korához képest fejlett testalkatú.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt  felismeri, és tartózkodási helyéről érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a kapitányságon, vagy hívja a 25/510-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 80/555-111 "Telefontanú" zöld számán, esetleg a 107-es  vagy a 112-es  központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Segíts te is, ha tudsz – már egy megosztás is sokat jelenthet!

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

 

 

 

 

 

 

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

 

 

Kommentek