Prettl Hungária: gyártósori szerelőket keresnek – városunkból is! Váltson velük – irány a szerdai toborzónap!

Öcaline • 2017. augusztus 14. 18:54 • PR, marketing, hirdetés 0 4

Töretlen lendülettel folytatja munkaerő-toborzó akcióját a Prettl Hungária Kábelgyártó Kft. – a német tulajdonú cégcsoport, a Prettl Group magyarországi vállalata toborzónapot szervez szerdán a Gagarin téri munkaügyi kirendeltségen, mégpedig azzal a nem titkolt céllal, hogy városunkból és térségéből is bővítse állományát! "Váltson velünk!" – részletek a hajtás után! (X)

A Prettl Hungária Kábelgyártó Kft. a német tulajdonú cégcsoport, a Prettl Group magyarországi vállalata. Szekszárdi telephelyén évi többmilliós darabszámban állít elő úgynevezett konfekcionált kábeleket – ráadásul az egész régióból foglalkoztat munkatársakat, és városunkban is jelentős toborzó akcióra készül!

Sorozatunk első része a szekszárdi bázist mutatta be – mint megírtuk, a Prettl szekszárdi telephelyén jelenleg közel négyszázan dolgoznak, és ahogy az korábbi híradásainkból is kiderült, a műszakváltásokra a cég saját buszai hozzák-viszik a dolgozókat Dunaújváros és Pécs irányából is. A napokban megjelent összegzés itt érhető el:

Cégbemutató a Castellumon (katt!) >>

A munkatársi állomány bővítését célozza az a Toborzónap, amelyre mindazokat várják, akik a Prettl Hungária kötelékében gyártósori szerelő munkát szeretnének végezni. A "Váltson velünk!" mottóval hirdetett akcióra 

augusztus 16-án, szerdán 10-15 óra között várják a leendő munkavállalókat a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának Dunaújvárosi Kirendeltségében a Gagarin tér 1/A. cím alatt!

A Toborzónap résztvevői részletes tájékoztatást hallhatnak a Prettl kínálatáról, a távolabb élő munkavállalók utaztatásáról, a kínált pozícióban kiemelkedőnek számító bérezésről és a kiegészítő juttatások rendszeréről! A szervezők remélik, hogy sikerül fiatal, ambiciózus munkatársakkal bővíteni a Prettl csapatát – Dunaújvárosból és térségéből is!

(A felkínált álláslehetőségről folyamatosan tájékoztatja az érdeklődőket a Prettl Hungária hivatalos weboldalának Karrier menüpontja, emellett a [email protected] e-mail címen várják a munkalehetőség iránt érdeklődőket! Virtuális gyárlátogatásra vágyna? A vállalat életét bemutató kisfilm itt érhető el!)