Virágos Dunaújvárosért – ezúttal a Dunaújvárosiak Egymásért Egyesület és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi passzivistái elővezetésében!

Öcaline • 2017. július 3. 17:46 • Közösség 0 404

Alig két nappal a helyi csapat zászlóbontása után máris nemes városcsinosító akcióval rukkolt ki a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Dunaújváros közössége – a Dunaújvárosiak Egymásért Egyesülettel közösen tették rendbe és virágosították a Dózsa Mozicentrum környezetét. Persze volt, akinél kiverte a biztosítékot az akció. Pedig.

Közös projekttel mutatkozott be a városlakóknak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi szervezete: a városi és városkörnyéki passzivistákat tömörítő MKKP Dunaújváros a Dunaújvárosiak Egymásért Egyesület tagjaival karöltve vállalkozott arra, hogy az üresen árválkodó ládákba virágot ültessen a Dózsa Mozicentrum környékén. Az akció résztvevői ráadásul szemetet is szedtek – és a tetejébe egy rögtönzött gerillakertész-akcióval felhívták a figyelmet az építmény lerobbant külsejére is.  Így kommentálták a kezdeményezést:

"Szépíteni akarjuk a város elfelejtett részeit, mert a főútakon van némi takarítás, de kicsit beljebb már a szemetet se szedik. A mozi háta mögött összeszedtük a csikkeket, a törött üvegeket, a faágakat, kicsit rendbe szedtük a környéket."

Arról most hadd ne ejtsek szót (csak egy linket küldök mindenkinek, aki szereti), milyen alapon és milyen meggondolásból váltott ki ellenérzéseket a kezdeményezés – szerintem szebb lett minden fronton a környezet, ennyi a lényeg, persze mint mindenben, itt is lehet sandaságot keresni, politikai hátsó szándékról zengedezni. Ez a lényeg: ilyen volt - és ilyen lett!

Mindezzel együtt persze üdv az ellenségek sorában, kutyások & egymásértesek! No para, lesz még sokkal rosszabb is!

 

 

Követlek a Facebookon | Küldök e-mailt | Olvasok még!
 

Szia, tudsz segíteni?

Szeretnénk minél többször minél karcosabb cikkeket írni, ám pénz nélkül nem megy. Ahhoz, hogy a város egyetlen pártfüggetlen, merészen kritikus hírportálja tovább borzolja a hatalmasságok kedélyeit, a közreműködésed immáron nélkülözhetetlen! Minden hónapban legalább 200-300 ezer forintot kellene előteremtenünk a közösség erejére támaszkodva a Castellum garantált működése érdekében. Segítesz?

+ Számlatulajdonos: Tóth Dávid
+ 
Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
+ 
IBAN számlaszám: HU58 1040 2568 8675 5482 8272 1003
+ 
Közlemény: Castellum.do

+ Támogatás mértéke: csak annyit utalj, amennyit megengedhetsz magadnak 
+ Támogatás ütemezése: optimális esetben havi jelleggel, folytonosan 

Nem kell aggódnod, műhelyünket pénzzel segítő olvasóink kilétét ugyanis eszünk ágában sincs felfedni! A transzparencia jegyében csupán csak annyit közlünk rendre errefelé, hogy egy adott hónapban hányan és mennyi támogatással biztosították működésünket.

 

 

Kommentek