Hankook: még egy szűk hónapon át tart az abroncsadományozási programjára

Öcaline • 2017. június 25. 20:21 • Közösség 0 10

Szűk egy hónap múlva, július 21-én lejár a jelentkezési határidő a Hankook Tire Abroncsadományozási Programjára. Az idén hatodik alkalommal elindított program keretében a vállalat eddig több mint tízezer  gumiabroncsot osztott ki csaknem 210 millió forint értékben – és most is várják a jelentkezéseket!

Amint azt már az április végén publikált felhívásunkban is összegeztük, a Hankook Tire Magyarország Kft. Abroncsadományozási Programjának keretében továbbra is olyan közhasznú alapítványoknak és kisebb egyesületeknek kíván segítséget nyújtani, amelyek egyébként ritkán és csak nagy erőfeszítések árán jutnának támogatáshoz. A 2012-ben útjára indított kezdeményezésben a nagyobb országos szervezetek mellett 2013 óta vehetnek részt kisebb non-profit szervezetek is, amelyek száma évről évre növekszik. 2017-ben ismét több száz kisebb közhasznú szervezet számíthat abroncsadományra.

Pályázni idén is a www.hankookadomany.hu weboldalon lehet, ahol a jelentkező szervezetek legfeljebb 12 darab, azaz három garnitúra Hankook gumiabroncsra adhatják le igényüket. A pályázati feltételekről bővebben szintén az oldalon olvashatnak.
A program folytatása is az elmúlt években megszokott menetrend szerint várható: a Hankook augusztus 18-ig minden pályázót értesít a jelentkezés benyújtásakor megadott e-mail címen pályázatának elbírálásáról, a nyertesek listáját pedig a program weboldalán is közzéteszi. A kiválasztott szervezetek ezt követően a gumiabroncsokat a társaság rácalmási székhelyén vehetik át – rendre előre egyeztetett időpontban.
A Hankook igyekszik a megítélt abroncsokat legkésőbb szeptember végéig átadni a kedvezményezettek számára!

De ott még nem tartunk – várják a jelentkezőket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Követlek a Facebookon | Küldök e-mailt | Olvasok még!
 

Szia, tudsz segíteni?

Szeretnénk minél többször minél karcosabb cikkeket írni, ám pénz nélkül nem megy. Ahhoz, hogy a város egyetlen pártfüggetlen, merészen kritikus hírportálja tovább borzolja a hatalmasságok kedélyeit, a közreműködésed immáron nélkülözhetetlen! Minden hónapban legalább 200-300 ezer forintot kellene előteremtenünk a közösség erejére támaszkodva a Castellum garantált működése érdekében. Segítesz?

+ Számlatulajdonos: Tóth Dávid
+ 
Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
+ 
IBAN számlaszám: HU58 1040 2568 8675 5482 8272 1003
+ 
Közlemény: Castellum.do

+ Támogatás mértéke: csak annyit utalj, amennyit megengedhetsz magadnak 
+ Támogatás ütemezése: optimális esetben havi jelleggel, folytonosan 

Nem kell aggódnod, műhelyünket pénzzel segítő olvasóink kilétét ugyanis eszünk ágában sincs felfedni! A transzparencia jegyében csupán csak annyit közlünk rendre errefelé, hogy egy adott hónapban hányan és mennyi támogatással biztosították működésünket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek