Zsaruhír: vízműves trükkel jutott be, lopás miatt keresik – felhívással!

Öcaline • 2017. június 13. 16:54 • Zsaruhír 0 19

A nyilvánosság erejében bízva fordult műhelyünkhöz a megyei főkapitányság sajtószolgálata – ha felismered a képen látható férfit, jelentkezz! A joviálisnak tűnő úriember ugyanis vízműves dolgozónak adta ki magát, bejutott egy Római körúti lakásba, ahonnan készpénzt, mobilt és bankkártyát vitt el. Felhívás a hajtás után!

A dunaújvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik – a rendőrkapitányság bűnügyi osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján a mellékelt képen is megörökített elkövető május 23-án, azaz napra pontosan három hete 9 óra körül, kifosztott egy lakást Dunaújvárosban.

Felismered? Jelentkezz máris a megadott drótokon! Felismered? Jelentkezz máris a megadott drótokon!

A férfi egy Római körúti lakásba úgy jutott be, hogy vízműves dolgozónak adta ki magát, és az ott lakó hölgytől készpénzt, bankkártyát és egy mobiltelefont tulajdonított el.   

Lopás miatt keresik – a kapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható férfit felismeri, jelentkezzen személyesen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 25/510-510-es telefonszámot, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 80/555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.

A segítségüket előre is köszönik a rendőrök!

Követlek a Facebookon | Küldök e-mailt | Olvasok még!
 

Szia, tudsz segíteni?

Szeretnénk minél többször minél karcosabb cikkeket írni, ám pénz nélkül nem megy. Ahhoz, hogy a város egyetlen pártfüggetlen, merészen kritikus hírportálja tovább borzolja a hatalmasságok kedélyeit, a közreműködésed immáron nélkülözhetetlen! Minden hónapban legalább 200-300 ezer forintot kellene előteremtenünk a közösség erejére támaszkodva a Castellum garantált működése érdekében. Segítesz?

+ Számlatulajdonos: Tóth Dávid
+ 
Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
+ 
IBAN számlaszám: HU58 1040 2568 8675 5482 8272 1003
+ 
Közlemény: Castellum.do

+ Támogatás mértéke: csak annyit utalj, amennyit megengedhetsz magadnak 
+ Támogatás ütemezése: optimális esetben havi jelleggel, folytonosan 

Nem kell aggódnod, műhelyünket pénzzel segítő olvasóink kilétét ugyanis eszünk ágában sincs felfedni! A transzparencia jegyében csupán csak annyit közlünk rendre errefelé, hogy egy adott hónapban hányan és mennyi támogatással biztosították működésünket.

Kommentek