Futsal: buktával búcsúztak – és könnyen lehet, hogy az ezüst is úszik

Öcaline • 2017. június 1. 21:21 • Sport 0 2

Ezer és egy esélyt hagyott kihasználatlanul, idegesen és kapkodva játszott, végül törvényszerű vereséget szenvedett a Haladás gárdájától a Dunaferr DUE Renalpin a bajnoki pontvadászat utolsó hazai meccsén – együttesünk ezzel a fájó botlással ráadásul elvesztette fórját a bajnoki ezüstért folyó versenyfutásban is.

Sovány vigasz, hogy a Castellum kedvcsinálójában jó előre figyelmeztettem a drukkertábort (és halkan, óvattal a srácokat is): súlyosan téved, aki arra készül, hogy örömjátékkal gyaluljuk le a Hali legénységét a hazai szezonzárón. Mert bár a mieink számítottak a ma este meccs abszolút esélyesének, volt figyelmeztető jel bőven arra, hogy a szombathelyi gárda is komolyan készül a pontrablásra – hogy mást ne említsek, az például mindenképpen fontos tényező, hogy a bajnoki címvédő Győr csak kínnal és keservvel, egyetlen árva góllal gyűrte le a Swietelsky legénységét.
Az első percek komoly ki-ki játékkal teltek, de szembetűnő volt, hogy a hazai gárda pontatlanul, sok hibával, a vártnál idegesebben játszottak – igaz, még így is fölénybe kerültek, több ziccert is hibáztak. Gólt viszont a Haladás lőtt – egy gyors kontra végén szerezték meg a vezetést (0-1). Ráadásul a félidő végén hiába egykapuzott lényegében végig a Dunaferr – egyetlen ziccert sem sikerült gólra váltani, így a vendégek készülhettek nyugodtabban a folytatásra.
A második felvonás elején folytatódott a dunaújvárosi tűzijáték – igaz, továbbra is csak vaktölténnyel fenyegetett együttesünk; a legígéretesebb helyzeteket is kihagyták a srácok, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, az idő múlásával kockáztatnia kellett csapatunknak – ám a kísérlet balul sült el, a vendégek kapusa kétszer is betalált az üresen hagyott hazai kapuba, így a hajrára fordulva el is dőlt az értékes bajnoki pontok sorsa (0-3). A végén még egy szombathelyi játékos betalált, a vége 4-0 arányú vendéggyőzelem – sajnos teljesen megérdemelten.
A váratlan vereséggel sajnos ráadásul lépéshátrányba került a Dunaferr a bajnoki ezüstért folyó versenyfutásban – sajnos a medál sorsáról egy idegenbeli meccs dönt, és plusz veszélyforrás, hogy már nem a Dunaferr tartja kezében a saját sorsát. 

Pont a legrosszabbkor jött a bukovári – de nincs mese, ilyen a sport.

Dunaferr DUE Renalpin – Swietelsky Haladás VSE 
0-4
(0-1)

---------------------------------------------------

 Öcaline a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

Kommentek