A Dávid-naptár szerint idén nyáron egymást fogják érni a zivatarok

Dávid • 2017. május 26. 11:25 • Meteo 0 10

Viharvadászoknak és villámfotósoknak jó hír: igazi villámparádés nyarunk lesz. A következő időszak ugyanis mindamellett, hogy iszonyatosan forrónak ígérkezik, a szokásosnál jóval csapadékosabb lehet. Legalábbis Dávid Mihály meteorológiai előrejelzése nyomán arra következtethetünk, a folytatásban egymást fogják érni a nyári zivatarok. 

Nagyon úgy fest, kétszínű nyarunk lesz. Egyszerre lesz ugyanis gatyarohasztóan meleg és meglehetősen csapadékos. A nyári kánikula 3 kerek hónapon át is kitarthat, ám elég gyakran felfrissülhetünk majd az egymást érő nyári zivatarokkal – írja a teol.hu, a Szabolcs Online és az agraroldal.hu Dávid Mihály, nyíregyházi vízépítő mérnök és magánmeteorológus hosszútávú meteorológiai előrejelzésének tanulságai nyomán. 

Hasonló húrokat pendített meg a brit meteorológiai hivatal (MET) is. A brit szakemberek előrejelzései szerint

az idei év lehet 2015 és 2016 után a harmadik legmelegebb a rendszeres mérések kezdete, azaz a 19. század közepe óta.

Igaz, jelentésükben ők nem prognosztizálnak jelentősebb csapadékmenyiséget az idei évre vetítve, de mint már megtapasztalhattuk az elmúlt hetekben, valószínűleg igaza lehet a Dávid-naptár készítőjének a gyakori záporok és zivatarok kapcsán. 

Németh Zsolt felvételei Németh Zsolt felvételei
Dávid Mihály nyíregyházi magánmeteorológus immáron 4 évtizede készíti szabadalmaztatott (és szerzői jogvédelemmel felruházott) speciális eljárással hosszútávú prognózisait. A hosszútávú időjárás előrejelzéseket azonban még ennek ellenére sem árt fenntartásokkal kezelni. Az ilyen típusú prognózisokban rögzített adatok beválási esélye tudniillik – ahogyan az Országos Meteorológiai Szolgálat szakemberei is nyomatékosítják – messze elmarad a rövid – és középtávú társaikétól. Ebből fakadóan evidensen gazdasági jellegű döntéseket sem éppen okos dolog ezekre az információkra alapozni. 

Az idei év időjárása nem pusztán a csapadékosabb mivolta miatt tűnhet ki az előzőekétől. Az idei nyár például hivatalosan még el sem kezdődött, mégis már háromszor több tornádót észleltek eddig az országban tavalyhoz képest. Tizenkét tuba mellett számszerűen hatot. A legutóbbi tornádó ráadásul épp térségünkben csapott le; a keddi rendkívüli időjárási jelenségről egyébként még én számoltam be nektek tüstént hasábjainkon errefelé. Odaát még videó is van róla

---------------------------------------------------

Dávid a Facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a Facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

Kommentek