Zsaruhír: lopott és csalt – de rajtavesztett a páratlan páros

Öcaline • 2017. május 21. 21:04 • Zsaruhír 0 3

A dunaújvárosi kapitányság illetékességi területén kerítették kézre a rendőrök azt a nőt és férfit még pénteken, akik ellen a fehérvári kékek adtak ki elfogatóparancsot: a 45 és 49 éves körözötteket lopással, valamint csalással gyanúsítják – már ki is hallgatták őket. 

Két körözött személyt kerítettek kézre a rendőrök Perkátán pénteken délelőtt, erősítette meg a megyei főkapitányság sajtószolgálata. A zsaruk a Táncsics Mihály utcában igazoltatták a 45 és a 49 éves székesfehérvári lakost, akikről megállapították, hogy ellenük a Székesfehérvári Rendőrkapitányság lopás vétség, valamint csalás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. 
Elfogásukat követően előállították a két elfogott személyt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a férfit és az asszonyt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Kommentek