Hankook: 17 településen 34 álom válhat valóra az idei önkéntes program keretében!

Öcaline • 2017. április 2. 17:52 • Közösség 0 278

Kisjubileumot ül, idén immár ötödszörre valósul meg a Hankook Tire Magyarország Kft. kezdeményezésére a Dolgozói Önkéntes Program. A képlet változatlan, a vállalat a dolgozók által javasolt közhasznú szervezeteknek és közintézményeknek nyújt segítséget a városunk határában működő gyár tágabb környezetében. Tervtár a hajtás után!

Idén közel 14 millió forint értékben valósulhat meg 34 projekt – 17 különböző településen a Hankook Dolgozói Önkéntes Program keretében, tudatta a cégcsoport friss közleménye. A képlet immár öt éve változatlan: a koreai óriás biztosítja az anyagi támogatást, dolgozói pedig önkéntes munkájukkal járulnak hozzá környezetük szebbé, jobbá tételéhez. 

Imponáló mutatók

Az elmúlt 4 év adatai imponálóak: összesen 85 projekt valósult meg több mint 28 millió forint értékben, 9987 munkaórában. A munkálatok 3 megyében (Fejér; Tolna; Bács-Kiskun) folytak, és mintegy 160 ezer embert érintettek közvetlen vagy közvetett módon. A program sikerét mutatja az is, hogy az önkéntes munkában résztvevő dolgozók száma a kezdetekhez képest több mint duplájára nőtt. 2013-ban 66 önkéntes kapcsolódott be a munkálatokba, tavaly már 140-re nőtt a jelentkezők száma. A 2013-2016 között megvalósított projektek száma is hasonló fejlődést mutat. 2013-ban 12, 2014-ben 19, 2015-ben 24, tavaly pedig már 30 projekt valósulhatott meg a Hankook dolgozóinak részvételével, és a cég támogatásával. 

Mint említettük, idén 17 települést érint majd a Hankook önkénteseinek munkája: szeretett városunk mellett Adony, Baracs, Besnyő, Dunavecse, Kisapostag, Kulcs, Mezőfalva, Nagyvenyim, Perkáta, Rácalmás, Sárbogárd, Solt, Szabadszállás, Szalkszentmárton, Százhalombatta és Tolnanémedi lakói örülhetnek az önkéntesek településcsinosító segítségének a Hankook támogatásával. 

Változatlan képlettel

A program gazdái a bevált recepten ne változtass elvét alkalmazták: az elmúlt években megszokott módon idén is azon településeken elvégzendő munkával lehetett pályázni, ahonnan a Hankook ingyenes buszjáratokat üzemeltet dolgozói számára. Ez Bács-Kiskun, Fejér, Pest és Tolna megye immár több mint 50 települését foglalja magába, amely alól egyedül Budapest képez kivételt.

Büszke az elmúlt évek eredményeire Hwang Seong Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója is – mint kiemelte, a dolgozók együttműködésével megvalósított programok számának emelkedése nagyon szép eredménynek tekinthető:
–  Az idei 34 projekttel együtt az ötödik év végére 119-re nő majd a megvalósított projektek száma – ez mindenképpen sikertörténet a Hankook berkein belül. Az pedig külön örömmel tölt el, hogy mások is elismerik erőfeszítéseinket: Dogozói Önkéntes Programunkkal tavaly mi lettünk az Év Vállalati Önkéntes Program Díj nyertesei (a rangos elismerésről a Castellum is beszámolt anno - Öcaline). Az elismerés is új lendületet adott,  így bátran állíthatom, hogy idén újult erővel látunk majd neki a munkának – fontos számunkra, hogy szebb és biztonságosabb környezetet teremtsünk szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt!

Itt az idei tervek tára

Végül lássuk szépen sorban, milyen tervek megvalósítására kerülhet sor idén a Dolgozói Önkéntes Program keretében – zárójelben az érintett települést és az aktuális program vezetőjét tüntettük föl):

1 Játszótér kialakítása a Perkátai Szociális Központ udvarán    (Perkáta – Dingl Ferenc)
2 Folyosó felújítás a Dunaújvárosi Tűzoltóságon    (Dunaújváros – Kovács Gábor)
3 Festés a százhalombattai Napsugár Óvodában    (Százhalombatta – Németh Gábor)
4 Csoportszoba felújítás a Csillagvirág Tagóvodában     (Dunaújváros – Szabó Zoltán)
5 A Szivárvány Tagóvoda betonkerítésének festése    (Dunaújváros – Szalai Tamás)
6 A kisapostagi Mosolykert Óvoda épületének külső felújítása (Kisapostag – Rácz Dávid)
7 Padlófelújítás a baracsi Négy Vándor Óvodában    (Baracs – Pendli Zoltán)
8 Előtető kialakítása a Csigadombi Waldorf Óvodában (Dunaújváros – Böröczki Balázs)
9 Csoportszoba felújítás a Kincskereső Tagóvodában     (Dunaújváros – Molnár Tamás)
10 Kültéri játékok felújítása a Római Tagóvodában (Dunaújváros – Lengyel Zsanett)
11 Csoportszoba felújítás a Bóbita Tagóvodában (Dunaújváros – Anderkó Zsolt)
12 Folyosó felújítás a Bóbita Tagóvodában (Dunaújváros – Molnár János)
13 Festési munkálatok az adonyi Hóvirág Óvodában (Adony – Kiss Péter József)
14 Kültéri játékok felújítása a nagyvenyimi Nefelejcs Óvodában (Nagyvenyim – Kissné Kéri Viktória)
15 Kültéri játékok telepítése a dunavecsei Dr. Kolozs Gergely Bölcsőde udvarára (Dunavecse – Fridrich Tamás)
16 Kültéri játékok felújítása a rácalmási Manóvár Óvodában (Rácalmás – Sipos László)
17 Szekrényfelújítás a Zengő-Bongó Bölcsődében (Dunaújváros – Bihari Hajnalka)
18 Az újtelepi Tündérkert játszótér felújítása (Dunaújváros – Bacsa Győző)
19 Szekrényfelújítás a szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskolában (Szabadszállás – Szakál Árpád)
20 A Sárbogárd-Alsótöbörzsöki Szent István Általános Iskola folyosójának festése (Sárbogárd – Bolla Gábor)
21 A besnyői Arany János Általános Iskola padlózatának felújítása (Besnyő – Gelencsér János)
22 Kültéri edzőpálya létrehozása a Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában (Dunaújváros – Boda Bence)
23 Tanterem felújítás a Pentelei Waldorf Általános Iskolában (Dunaújváros – Zakar Vera)
24 Tanterem felújítás a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskolában     (Baracs – Vig József)
25 A szalkszentmártoni Petőfi Sándor Általános Iskola közösségi helyiségének felújítása (Szalkszentmárton – Szabó Ede)
26 Tanterem felújítás a Móra Ferenc Általános Iskolában (Dunaújváros – Müller Viktor)
27 A padlózat felújítása a kulcsi Fekete István Általános Iskolában (Kulcs – Oltóssy Győző)
28 A Sándor Frigyes Zeneiskola homlokzatfestése    (Dunaújváros – Bánhegyesi Attila)
29 Gumipadló telepítése a Dózsa György Általános Iskola játszóterére (Dunaújváros – Farkas Sándor    )
30 Padfelújítás a perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskolában (Perkáta – Urbán Tamás)
31 Padok, szekrények felújítása a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskolában    (Mezőfalva – Éva István)
32 Kerti munkálatok a solti Vécsey Károly Általános Iskolában (Solt – Lantos Péter)
33 Padok telepítése a perkátai kastély sportpályájához (Perkáta – Fórizs Attila)
34 A tolnanémedi sportpálya öltözőjének felújítása (Tolnanémedi – Ferencz József)

Terjedelmes lista – sok sikert az önkénteseknek és minden közreműködőnek!

(Archív fotók: Hankook; a Castellum.do a Hankook Dolgozói Önkéntes Program médiapartnereként veszi ki részét a közösségi kezdeményezések népszerűsítéséből!)

 

Kommentek