Vízilabda: idegtépő csata után vereség a BVSC otthonában

Öcaline • 2017. április 1. 18:03 • Sport 0 3

Kiélezett küzdelem után, büntetőlövésekig húzva a küzdő felek és a nézők idegeit végül 15-14 arányú vereséget szenvedett a DUE Maarsk Graphics gárdája a női vízilabda bajnokság döntőbe kerülésért folyó párharcának második meccsén ma délután. Folytatás szerdán este itthon – kegyetlen csata lesz!

Már ma dűlőre vihette a döntőbe kerülésért folyó párharcot a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata a BVSC otthonában: együttesünknek "csak" annyi feladata volt, hogy a hazai vízben elért 10-9 arányú siker után idegenben is legyőzze ellenfelét. A tétnek megfelelő csatát láthatott a közönség a Zugló otthonában a meccs elejétől – és bár rendre a hazaiak vezettek, Horváth és Ziegler góljaival egyenlített a Dunaújváros (2-2). Az első felvonás vége ráadásul a mieinknek sikerült jobban, Horváth második góljára nem jött válasz a túlpartról – a DUE vezetésével következhetett az első szünet (2-3). A második felvonás is kitűnően kezdődött, Somhegyi kettőre növelte a dunaújvárosi előnyt – sajnos nem sokáig örülhettünk a  fórnak, hiszen a negyed derekára egyenlített a vasutascsapat (4-4). A megállíthatatlan Horváth újra vezetéshez juttatta a mieinket, és bár ekkor is egalizált a BVSC, ráadásul ekkor megfordult az eddigi képlet: a dunaújvárosi vezetésre – konkréten Mchunu és Garda találataira – mindig jött válasz a hazai oldalról, így a félidőre még semmi sem dőlt el (7-7).
A nagyszünet után folytatódott a rengeteg szabálytalansággal tarkított, kőkemény csata, újra a meccs elején látott képlettel: a hazai vezetésre Vályi Vanda és Horváth válaszolt góllal, így a végjáték előtt sem tudták dűlőre vinni a csapatok (9-9). Az utolsó játékban mindent egy lapra feltéve rohamozott a DUE, Szilágyi és Horváth találataival úgy tűnt, sikerül is térdre kényszeríteni a fővárosi gárdát – alig egy perccel a vége előtt még 9-11 volt, de a hazai együttese nem adta föl: a rendes játékidőben (egy utolsó másodpercen lőtt góllal!) kiegyenlítettek, majd 4-3-ra a büntetőpárbajt is megnyerték, így végül 15-14 arányú diadallal egyenlőre hozták az elődöntő állását.

1-1 után jöhet a folytatás – a mindent eldöntő csata április 5-én, szerdán este lesz a Fabó Éva Sportuszodában – ahol persze győzni kell újra!

BVSC-Zugló DUE - Maarks Graphics 
15-14 büntetők után
(2-3, 5-4, 2-2, 2-2, 4-3) 
A DUE gólszerzői: Horváth 5, Szilágyi, 2, Mchunu 2, Vályi V.2, Somhegyi, Garda, Ziegler.

---------------------------------------------------

 Öcaline a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

Kommentek