Valamelyest megnyugodhatnak a szülők, nem szexuális erőszak történt a Kádárvölgyben

Dávid • 2017. március 31. 11:16 • VéD 0 16

Egy olvasónk híroldalunk közéleti helyzetjelentő oldalán szerencsétlenül megfogalmazott kérdése vélhetően anyukák és apukák százaira hozta rá a frászt tegnap este. Utánajártam, mikor és mi történt a Kádárvölgyben. 

Úgynevezett helyszíni kihallgatás terepe volt csütörtökön a Kádárvölgy egy március 28-án, kedden elkövetett vagyon elleni bűncselekménnyel összefüggésben – árulta el lapunk érdeklődésére Sipos Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A helyszíni kihallgatás a rendőröknél egyébként nem túl gyakori, ám nem is szokatlan manőver.

 

Az aggódó anyuka #1

A bűncselekmény helyszínén tegnap egyenruhásokat, vezetőszáron egy gyanúsítottat, a földön heverve pedig egy elhagyott és megviselt női cipőt látott az az anyuka, aki emiatt felhívta éppen iskolában tartózkodó kislányát azt tanácsolva, a tanítást követően ezúttal ne a völgyön keresztül sétáljon haza. És ebből eredt az a félreértés, aminek lenyomata végül igen szerencsétlen módon a Vészhelyzet Dunaújváros felületén rögzült. 

 

Az aggódó anyuka #2 

Az ominózus telefonbeszélgetést ugyanis a kislány egy másik osztálytársa is hallotta. Ő már otthon azt mesélte el anyukájának, szexuális erőszak történhetett a Kádárvölgyben. Ennek egyenesági következményeként a másik kislány anyukája klaviatúrát ragadott, s híroldalunk közel 8 ezer tagot számláló közéleti helyzetjelentő oldalán arról faggatta a net népét: ki mit tud a Kádárvölgyben történt megerőszakolásról.

 

A nagy port kavart kérdés  

Az érdeklődéssel semmi kivetnivaló nincs, a kérdés megfogalmazásával azonban annál inkább. Olvasónk kérdése ugyanis irányított jellegű volt: akaratlanul is magában foglalta, pontosabban sugallta a nemi erőszak megtörténtét, tényét. A szexuális erőszak, mint meglehetősen erős hívószó és az egyébként sem túlzottan jó hírű helyszín megemlítése már a kérdőmondat élesítésének pillanatában borítékolható volt: rengeteg embert fog megmozgatni a téma, különösen az aggódó anyukák és apukák válnak jogosan érdekelté a kérdés érdemi tisztázásában. Ezt érzékelve olvasónk később magától annullálta posztját a VéD felületéről, én pedig ezzel párhuzamosan a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársaihoz fordultam újságírói minőségemben, miközben a kérdést felvető olvasónkkal diskuráltam. 

 

A válaszok nyomában 

A kérdést szerencsétlenül felvető olvasónk műhelyünkkel együttműködve egyébként még aznap este felkereste munkahelyén azt az anyukát, aki felhívta kislányát az iskolában. Voltaképpen felkutatta az információ forrását annak érdekében, hogy tisztán lássuk a dolgokat. Mivel ő nem jelentkezett eddig szerkesztőségünknél, olvasónk elmondására tudunk csupán hagyatkozni. Úgy tudjuk, a telefonáló anyuka tényleg szemtanúja volt a tegnapi helyszíni kihallgatásnak, valóban látott a környéken egyenruhásokat, velük egy gyanúsítottat vezetőszáron, meg földön heverő megviselt női cipőt is, de egy szóval nem állította, szexuális erőszak történt a völgyben. Kislányának csupán jelezte, valami furcsaság történhetett a Kádárvölgyben, s ha teheti, ezúttal ne arrafelé sétáljon haza az iskolából. 

Kádárvölgyi anziksz (Fotó: Németh Zsolt) Kádárvölgyi anziksz (Fotó: Németh Zsolt)

Összegezve: helyszíni kihallgatás terepe volt csütörtökön a Kádárvölgy egy március 28-án, kedden elkövetett vagyon elleni bűncselekménnyel összefüggésben. Valamelyest megnyugodhatnak tehát a szülők, szexuális erőszak a fentiek fényében evidensen nem történt a szóban forgó területen – nyomatékosította lapunknak a nagy port kavart kérdésfelvetést követően Sipos Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 

---------------------------------------------------

Dávid a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

Kommentek