Bosszankodhatnak az ingázók, 8 napos BKV-sztrájk lesz áprilisban az elégtelen fizetés miatt

Dávid • 2017. március 31. 15:19 • közlekedés 0 12

A sztrájk során lesz olyan óra, amikor egyetlen jármű sem indul el – leszámítva az alvállalkozói buszokat és a MÁV-hoz tartozó HÉV-eket. Három évre leosztva 30 százalékos béremelést követelnek a szakszervezetek az emberhiánnyal ádáz harcot vívó közlekedési vállalattal szemben. A magyar sofőrök Bécsben köthetnek ki. 

Hiányszakma lett a mérnök, a szakmunkás és a járművezető. Különböző számítások szerint idén több mint 1 000 dolgozót kellene felvennie a közlekedési vállalatnak, csakhogy a pótlás már tavaly se tűnt sikeresnek a permanens toborzás és a meghirdetett álláshirdetések ellenére sem. 

Fotó: Index.hu / Nagy Attila Fotó: Index.hu / Nagy Attila

A szakszervezetek álláspontja szerint az emberhiány a versenyképes bérek hiányára vezethetők vissza; ha nem javul a helyzet, kevesebb jármű tud majd kiállni, valamint fennakadás lehet a karbantartásban és a forgalomirányításban is.

 

Szintén a szakszervezeti jelentésekből tudható, hogy tavaly a BKV állománya 10 százalékkal karcsúsodott – és szignifikáns, hogy a kilépők mindössze egyharmadát tették ki a nyugdíjba vonulók. 
 
A HÉV-ek is csak azért járnak majd a sztrájk ideje alatt, mert átkerültek a MÁV portfóliójába, s a vasutasok már a zsebükben tudhatják az állami cégnél foglalkoztatottaknak járó 30 százalékos béremelést. 

A sztrájkot két fázisban tervezik abszolválni a szakszervezetek: először április 18-án 0 órától kezdenek háromnapos munkabeszüntetést, majd április 24-én folytatják egy ötnapossal. 

Mondjuk az új, akarom mondani a felújított metrókocsik egyébként sem biztos, elindulnának.

A bérmegállapodás kudarca oda vezetett, hogy Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) alapembere valóra váltotta a főváros rémálmát: érdemi tárgyalásba kezdett a bécsi közlekedési cég menedzsmentjével arról, ha nem a számítások szerint rendeződnek itthon a dolgok, a magyar sofőrök tudjanak odamenni dolgozni.  

A BKV dolgozói keresik a munkalehetőségeket, mert nem becsülik meg őket itthon – mondta a 24.hu-nak Nemes Gábor.

Az osztrákok bővíteni szeretnék metróvonalaikat, ezért szükségük van új munkaerőre. Gyakorlatilag innen jött a tárgyalás ötlete, na meg onnan, hogy ha már ennyien el akarnak menni itthonról, akkor legyen szervezett a mozgás - írja a 24.hu. A helyzetet súlyosbítja, hogy hatalmasak a különbségek nem pusztán a fizetések, de a munkakörülmények között is. Egy osztrák buszsofőr vagy metróvezető túlóra nélküli nettó keresete átszámítva 540 ezer forint (1 750 euró), míg ezzel szemben egy magyar sofőr keresete 184 800 forint (600 euró) - áll a 24.hu rendkívül tanulságos összegzésében

 

A BKV időközben tudomásul vette a két nagy szakszervezet (a VTDSZSZ és a BKSZSZ) tervezett sztrájkját. 

(Index.hu, 24.hu

---------------------------------------------------

Dávid a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

 

Kommentek